Home Blog Page 58

A Bosch négymilliárd euró árbevételt ért el az Ipar 4.0-val egy évtized alatt

Több mint négymilliárd euró árbevételt ért el Ipar 4.0 megoldásaival a Bosch 2011 óta – ebből csak tavaly több mint 700 millió eurót. A Bosch gyárakban világszerte több mint 120 ezer gépet és több mint 250 ezer eszközt kapcsolnak hálózatba.

A Hannover Messe kiállításon a Bosch bemutatta a klímasemleges gyártást segítő nyílt, 5G-képes vezérléstechnológiáját és a mesterséges intelligencia-alapú energiagazdálkodási megoldását A magyarországi Bosch támogatja a hazai kkv-k Ipar 4.0 törekvéseit Stuttgart – Egy évtizeddel ezelőtt a Hannover Messe kiállításon „jövőbemutató német projektként” indult az Ipar 4.0, amely mára a Bosch úttörő munkájának is köszönhetően az egész világon jelen van. A cél az önmagát fejlesztő, hálózatba kapcsolt gyártás, amely gazdaságossá teszi az egyedi igények szerinti termékek gyártását akár egészen kis tételben – még egyetlen darab esetén – is. A Bosch 2012 óta szisztematikusan vezeti be saját és ügyfelei gyárait az ipar új korszakába. Az elkötelezettség megtérül: a vállalat hálózatba kapcsolt gyártási megoldásaival több mint négymilliárd euró árbevételt termelt az elmúlt tíz évben. Ebből csak tavaly több mint 700 millió eurót profitált. „Korán felismertük az Ipar 4.0-ban rejlő lehetőségeket és úttörőnek számítunk ezen a területen.” – hangsúlyozta Rolf Najork, a Bosch igazgatótanácsának ipari technológia területéért felelős tagja. Az Ipar 4.0 a Bosch saját gyáraiban is profitot termel.

A vállalat saját gyártási platformján fogja össze a gyártás irányítására és felügyeletére, valamint a logisztikai tervezésre szolgáló intelligens szoftvereket. Mindez egy nagyobb adatbázishoz kapcsolódik, amely például a hibafeltárást szolgáló, vagy a mesterségesintelligencia-alapú analízist egyszerűsíti és javítja. A Bosch az új Gyártási és Logisztikai Platformot (Manufacturing and Logistics Platform) 2021 végén vezeti be. „Mintegy 240 telephelyünk számára kínálunk szabványosított ’Ipar 4.0 eszköztárat’, amely egyedileg bővíthető és telepíthető” – mondta Rolf Najork. A vállalat tervei szerint a csaknem 400 millió eurós beruházást követően a Bosch az elkövetkező öt évben egymilliárd eurót takarít meg az Ipar 4.0 megoldásoknak köszönhetően. Az idei digitális Hannover Messe kiállításon a Bosch bemutatta az Ipar 4.0 elmúlt évtizedének fejlődését, a jövő gyárát, amely technológiai szempontból rugalmas, intelligens módon hálózatba kapcsolt, hosszútávon fenntartható – és gazdaságilag is sikeres.


A Bosch széles körben elérhetővé teszi az Ipar 4.0 alkalmazását

Bár nagy az érdeklődés, mégis kevés vállalat fordul következetesen az Ipar 4.0 felé. „A kísérleti projektek jó megoldást jelentenek arra, hogy kipróbáljunk dolgokat és ötleteket. Azonban ideje erősíteni, hiszen az Ipar 4.0 megoldásokra ennél szélesebb körben van szükség” – emelte ki Rolf Najork. A Bosch saját Ipar 4.0 tanfolyamaival képezi munkatársait, és ügyfelei számára is elérhetővé teszi ezeket a lehetőségeket. „Az Ipar 4.0 korántsem öncélú, hanem a versenyképesség megőrzésének módja, ami a jövőben már aligha működhet a digitalizáció nélkül” – hangsúlyozza Najork. A Bosch projektjei jól mérhetők, a hálózatba kapcsolt megoldások ugyanis akár 25 százalékkal növelhetik a termelékenységet, miközben a gépek rendelkezésre állása akár 15 százalékkal javítható, a karbantartási költségek pedig akár 25 százalékkal csökkenthetők. „Ha ki akarjuk használni az Ipar 4.0 kínálta lehetőségeket, véget kell vetnünk az elszigetelt megoldásoknak. A kizárólag saját határaikon belül működő műszaki rendszerek gátolják a fejlődést” – magyarázta Rolf Najork.

A Bosch gyáraiban már 120 ezer gép és több mint 250 ezer eszköz, például integrált kamerák vagy robotok működnek hálózatba kapcsolva. Egyedül a Bosch Connected Industry fejlesztette Nexeed Ipar 4.0 szoftveren keresztül mintegy 22 ezer gépszabályozó rendszer kapcsolódik hálózatba. A 2018-ban alapított üzletág máris a Bosch gyárainak bő felét és több mint kétezer gyártósort lát el szoftverrel. Emellett nemzetközi szinten is mintegy száz ügyfél – köztük a BMW, a Sick és a Trumpf – is a Nexeed megoldásait választotta. A hardver és a szoftver együtt fejlődik. A Hannover Messe kiállításon a Bosch Rexroth bemutatta ctrlX Automation platformját. Az alkalmazástechnológián és webes tervezésen alapuló nyílt, 5Gkompatibilis vezérlési technológiának köszönhetően a fejlesztésbe további szereplőket lehet bevonni. Az alapelv, hogy a felhasználók igénybe vehetik a Bosch Rexroth, illetve más gyártók alkalmazásait, de maguk is fejleszthetnek applikációkat, majd egy ökoszisztémán belül más vállalatokkal is megoszthatják ezeket.


A Bosch más technológiákkal is kombinálja Ipar 4.0 megoldásait

„A különböző technológiák képességeinek kihasználására és kombinálására összpontosítunk. A mesterséges intelligenciát és a dolgok internetét összefogva a Bosch AIoT-vállalattá válik” – fejtette ki Rolf Najork. A Bosch a Hannover Messe kiállításon mutatta be a Balancing Energy Network megoldást, egy olyan mesterségesintelligencia-alapú energiagazdálkodási rendszert, amely intelligens szoftvereket használ a gyárak energiaáramlásának vezérlésére és optimalizálására. Az eredetileg a gyártás számára fejlesztett szoftver azonban mindenfajta nagyméretű épületkomplexum – például kórházak, bevásárlóközpontok vagy sportarénák – ökológiai lábnyomának csökkentésére is alkalmas. A technológia és a tudás a klímasemleges termelés felé vezető út meghatározó mérföldkövei. Saját klímasemlegességi tapasztalatai alapján a Bosch egy új üzleti egysége termelővállalatok részére nyújt tanácsadást a széndioxid-kibocsátás mérsékléséről. A robotika az öntanuló képfeldolgozó szoftver kombinálásával segíti a természeti erőforrásokat kímélő gyártást: az APAS ellenőrző rendszere átveszi a munkadarabok optikai vizsgálatát és teljesen automatikusan ellenőrzi a termékeket. Eközben az intelligens cikkválasztás lenyűgöző rugalmasságot és pontosságot mutat. A robotikai rendszer a szállítójárművekről érkező különféle termékeket válogatja, s az intelligens képfelismerés segítségével emelhet ki különböző alkatrészeket, illetve rendszerezheti megbízhatóan őket további feldolgozásra vagy szállításra. Az új technológiának köszönhetően a jövőben még biztonságosabbá és hatékonyabbá válhat az ember és gép közötti együttműködés, az 5G szinte valós időben ígérvezeték nélküli, megbízható adatcserét.

A Bosch úttörő szerepet vállal ebben:
2020 végén a stuttgart-feuerbachi Ipar 4.0 telephelyén üzembe helyezte első campushálózatát. A vállalat jelenleg világszerte mintegy tíz gyárában tesztel 5G-alkalmazást, emellett 5G-kompatibilissé is alakít termékeket. A Bosch Rexroth újszerű megközelítéseken és üzleti ötleteken, illetve az ügyfelekkel és a partnerekkel folytatott fejlesztéseken dolgozik az ulmi új innovációs központjában, melynek bővítését 2021 nyarára tervezik. A fejlesztések azt mutatják, hogy „A gyár ismét az innováció forrása lesz” – hangsúlyozta Rolf Najork. Véleménye szerint három alapvető elv meghatározó a jövő szempontjából. „Először is holisztikus módon kell gondolkodnunk az Ipar 4.0 témájáról és átfogó megoldásokra kell összpontosítanunk a gyárak esetében. Nyílt architektúrára van szükség, hogy mind a gyárakban, mind pedig az ügyfelek és a beszállítók felé kompatibilis, és felhasználóbarát módon működhessünk. Végül pedig rugalmasságot kell biztosítanunk, a jövőben ugyanis mindinkább személyre szabott termékeket igényelnek az ügyfelek. Ha megőrizzük az egyensúlyt a felsorolt elvek mentén, az ipar olyan megoldásokkal szolgál, amelyek jobbá teszik a világot.”


A magyarországi Bosch támogatja a hazai kkv-k Ipar 4.0 törekvéseit

Az Ipar 4.0 Magyarországon is kiemelten fontos szerepet játszik a Bosch tevékenységében. Nemcsak a vállalat saját gyáraiban alkalmazzák az Ipar 4.0 megoldásokat, hanem a Bosch Rexroth Kft. a negyedik ipari forradalom úttörőjeként küldetésének is tekinti az ezzel kapcsolatos ismeretek széles körű terjesztését és a megoldás előnyeinek bemutatását a hazai kis- és középvállalkozások számára. A Bosch ezért 2017-ben csatlakozott a magyar kormány beszállítói-fejlesztési programjához, hogy elősegítse a hazai beszállítók számára az Ipar 4.0 fókuszú fejlesztéseket, illetve az ehhez szükséges tudástranszfert és kapacitásbővítést. A Bosch Rexroth Kft. szakemberei a program részeként folyamatosan tartanak képzéseket kkv-k számára bemutatva a különféle Ipar 4.0 alkalmazásokat a kollaboratív robotoktól a termelésirányítási rendszereken át a legmodernebb intralogisztikai rendszerekig.

Bővíti horonymaró eszközei sorát a Horn

 

 

A felhasználók igényeit szem előtt tartva bővíti horonymaró eszközkínálatát a Paul Horn GmbH. Mostantól már a Horn M310 marórendszerének vágótárcsáit belső hűtőfolyadék-ellátással kínálja.

Mindezzel nem csupán növeli a váltólapkák élettartamát, hanem egyben csökkenti az eszközköltséget is. A horonymarás során a belső hűtőfolyadék-ellátás magasabb szintű pontosságot tesz lehetővé azáltal, hogy a vágási zónában keletkező hő nem jut át a munkadarabba. További előnye, hogy a hűtőfolyadékkal történő öblítés a vágóélek geometriájával kombinálva, megakadályozza a forgács mély barázdákban való elakadását. 

A Horn kétféle horonymaró eszközt kínál. A felcsavarozható horonymaró 50 (1.969″) és 60 milliméteres (2.480″) átmérővel, 3 (0.118”) és 5 milliméteres (0.197”) szélességben kapható. A feltűzhető marófejek 63 (2.480″) és 160 milliméter (6.300″) átmérőjűek. A szélesség ebben az esetben megegyezik az előbbivel, szintén 3 (0.118”) és 5 milliméteres (0.197”). A háromélű S310 keményfém váltólapkák a marófej bal és jobb oldalára vannak felcsavarozva, így biztosítva a vágóerő megfelelő eloszlását. A különféle anyagok feldolgozásának további geometriái mellett, a Horn alumíniumötvözetek marásához szükséges geometriával rendelkező váltólapkákat mutatott be.

A vállalat ezúttal nem csupán az M310-es, hanem az M101 és az M383-as maró szerszámrendszereit is bővíti. Az M101-hez az S101 váltólapkák 2,5 milliméteres (0,098”) szélességgel érhetők el készletről. Sőt, mi több, új, 8 fokos vezetőszögű lapkák is rendelkezésre állnak, kifejezetten horonymaráshoz. Az M383 rendszerhez a Horn 125 (4,921″) és 160 milliméter (6,300″) átmérőjű egységekkel bővíti a marófejek körét.

 

https://www.phorn.hu/

Az EPLAN Virtuális Kiállítás két teljes napon át várja a látogatókat

 

 

 

 

 

 

Az EPLAN Virtuális Kiállítás idén már hatodik alkalommal nyitja meg digitális kapuit, és először tart majd két egymást követő teljes napon át. A látogatókat számos téma várja, amelyek professzionális mérnöki munkára és az integrált, végpontok közötti folyamatokra fókuszálnak. A felsővezetők számára szervezett élő beszélgetések, a sikertörténekek bemutatása és az új partnerzóna konstruktív inspirációt kínálnak a résztvevőknek. Az EPLAN Platformon megtalálható új megoldások témakör- és országspecifikus webes közvetítései és szoftverbemutatói inspirációt és ötleteket adnak a további fejlesztésekhez, ideértve a felhőalapú megoldásokat is.

Alig két héttel a digitális Hannover Messe után megnyitja kapuit az év legnagyobb digitális eseménye. Az immár hatodik alkalommal sorra kerülő EPLAN Virtuális Kiállítás egy világszerte elterjedt formátum és idén új, letisztult megjelenéssel és számos témakör-specifikus újítással várja a menedzsereket és a felhasználókat egyaránt. «Az elmúlt évek sikere után kibővítjük az EPLAN Virtuális Kiállítást, hogy két teljes napot fedjünk le, különböző időzónákon átívelve» – ismertette  Haluk Menderes, az EPLAN Software & Service ügyvezető igazgatója. Ennek egyszerű oka van: egyre több témát kell lefedni és a látogatói érdeklődés is növekszik. Mivel 2020-ban csaknem 20 százalékkal nőtt a több mint 70 országból érkező résztvevők száma, egyértelművé vált, hogy a virtuális esemény fontos platform az iparág számára.

Menedzserek és felhasználók: a megfelelő program mindenki számára

A csúcsvezetői szintű cégvezetői megbeszélések az ipari automatizálás ökoszisztémájáról, az ipari panelépítésben rejlő lehetőségekről és a roundtrip engineering módszertanáról csak néhány abból a gazdag kínálatból, melyeket a sokoldalú konferencia-program lefed. Idén ezeket a témákat az egyes ágazatok menedzsmentjével kapcsolatos új élő beszélgetések egészítik ki, többek között az autóipar, az energia, az épületautomatizálás, a hajózás és a folyamatipar területein.

A szoftverrendszerekkel kapcsolatban naponta hat különböző élő bemutatót tartanak, ahol a szakértők gyakorlati betekintést nyújtanak az EPLAN Platform újításaiba. A programban szintén szerepelnek az új felhőszolgáltatások lehetőségei az EPLAN ePulse részeként, nem beszélve a hatékonysági potenciálról, amely a vezérlőszekrények és a kapcsolóberendezések tervezésében rejlik. Végül, de nem utolsósorban; a szórakozásra is szánnak időt különféle online játékok keretében, amelyekben a résztvevők (virtuálisan) versenyezhetnek egymással, a nyeremények között három online EPLAN Platform update képzés is szerepel.



Idén a partnercégek is saját megjelenési lehetőséget kapnak

Egy újonnan létrehozott közösségi terület az EPLAN Partnerhálózatban résztvevő összes vállalat számára lehetőséget kínál arra, hogy saját «helyszíni» jelenlétükkel képviseljék magukat az eseményen. Mindez egy kis kiállításnak számít a Virtuális Kiállításon belül. A kapcsolatépítés számos lehetősége egy újabb indok arra, hogy a látogatók a világ minden tájáról regisztráljanak a rendezvényre. Az élő chat ezúttal egy 1:1 videó chat-et is tartalmaz és lehetőséget kínál minden érdeklődőnek arra, hogy a virtuális térben beszélgethessen az számára fontos témakörökről, ezenkívül ötleteket cserélhessen országhatárokon átívelően.

EPLAN Software & Service

Az EPLAN szoftver- és szolgáltatás megoldásokat kínál a villamos tervezés, az automatizálás és a mechatronika területein. A cég a világ egyik vezető tervezői szoftver megoldását fejlesztette ki a gép- és kapcsolószekrény építők számára. Az EPLAN ideális partner a kihívást jelentő mérnöki folyamatok leegyszerűsítésére.

Az ERP és PLM/PDM rendszerekhez készített sztenderd, illetve testreszabott interfészek biztosítják az adatkonzisztenciát a teljes értéklánc mentén. Az EPLAN megoldásokkal végzett munka korlátok nélküli kommunikációt biztosít minden részleg számára. Legyen szó akár kis-, akár nagyvállalatról, az ügyfelek hatékonyabban aknázhatják ki saját kompetenciáikat. A tervezésben és gyártásban az automatizálást és integrációt előmozdító EPLAN együtt kíván növekedni az ügyfeleivel és partnereivel. Globális vállalatként az EPLAN világszerte több mint 58.000 ügyfelet támogat a «Hatékony tervezést» a fókuszba állítva.

Az 1984-ben alapított EPLAN a Friedhelm Loh Grouphoz tartozik, amely világszerte 12 gyáregységgel és 96 nemzetközi leányvállalattal rendelkezik. A cégcsoport 12.100 alkalmazottat foglalkoztat és 2019-ban árbevétele elérte a 2,6 Mrd. eurót. A családi tulajdonban lévő vállalat 2020-ben sorozatban tizenkettedik alkalommal nyerte el a «Legjobb német munkahelynek» járó elismerést. A Deutschland Test and Focus Money tanulmány alapján a Friedhelm Loh Group a «Legjobb szakoktatónak» járó elismerést is megkapta.

 

www.eplan.de

A MEWA megvásárolta biztonsági tárolóedényei gyártóját

 

 

Wiesbaden, 2021. április 13. –  A Magyarországon elsősorban teljeskörű ipari törlőkendő-szolgáltatásairól ismert német MEWA Textil-Service nemrégiben megvásárolta az RS Kunststoff GmbH műanyag-feldolgozót, amely a MEWA csoport száz százalékos leányvállalata lett.

A két céget több mint húsz éve szoros üzleti kapcsolat köti össze: az RS Kunststoff állítja elő a MEWA szolgáltatási rendszerének egyik alapelemét képező SaCon® biztonsági tárolóedényeket, amelyekből Hanauban évente több mint 100.000 darabot gyártanak. A légmentesen záródó, gurítható konténerekben szállítják ki és ezekben is tárolják az üzemekben használt ipari törlőkendőket.

„Nagy örömünkre szolgál, hogy az RS Kunststoff megszerzésével nemcsak egy megbízható, régi üzleti partner, hanem a műanyag-ágazat egyik leginnovatívabb cége is a MEWA csoporthoz tartozik” – mondta Bernhard Niklewitz, a MEWA csoport igazgatóságának elnöke. A vállalatot továbbra is az eddigi ügyvezetők – Reinhard Schütz, Björn Roß és Ralf Roß – vezetik, és a tevékenység változatlan formában folyik majd tovább. A MEWA mind a 70 dolgozót átveszi.

„Vállalkozóként felelősséggel tartozunk a nálunk dolgozó emberekért, és a nemzetközi porondon tevékenykedő MEWA csoport keretében hosszú távon tudjuk számukra biztosítani munkahelyüket” – fejtette ki Reinhard Schütz ügyvezető.

A német Hessen tartományban található Hanauban működő RS Kunststoff elsősorban a fröccsöntési és formapréselési eljárásokkal készülő, innovatív, bonyolult műanyag eszközök gyártásának területén tevékenykedő vállalkozás.

 

MEWA Textil-Management

A MEWA 1908-ban történt alapítása óta bocsát üzemi textíliákat ügyfelei rendelkezésére, s ezzel a „textil-megosztás” gondolatának élharcosa. Ma már Európa-szerte 45 telephelyen nyújt a textíliák ápolását, karbantartását, raktározását és logisztikáját is tartalmazó teljes körű szolgáltatást vállalati partnereinek, akiket munka- és védőruházattal, törlőkendőkkel, olajfogó és belépőszőnyegekkel lát el. Ezenkívül a MEWA-tól munkavédelmi cikkeket is lehet rendelni. A vállalat mintegy 5.700 dolgozójával több mint 190.000 ügyfelet, köztük ipari felhasználókat, kereskedelmi vállalatokat, műhelyeket és vendéglátóipari egységeket szolgál ki. A MEWA csoport 2019-ben 734 millió eurós árbevételt ért el, amivel a textilmenedzsment ágazat piacvezető vállalata. A fenntarthatóság és a felelős magatartás területén végzett tevékenységéért, márka- és innovációfejlesztéséért a vállalatot többször is díjazták.

www.mewa.hu

A norelem biztonságot garantál szorítótüske választékával

 

 

A munkadarabok pontos, rögzített helyzetben tartására tervezett átfogó norelem szorítótüske választék esztergálás, marás, polírozás, lefejtő fogmarás, illetve munkadarabok mérése során segítik a folyamatot.

A tüskéket szorítóanyával vagy szorítócsavarral kell megszorítani, mivel a szorítógyűrű átmérője mindig a szorító átmérőjével koncentrikus, minden alkalmazásban a magas szintű pontosságot biztosítva.

«A szorítótüskék kínálatával a munkadarabok pontos pozícióban rögzíthetők annak érdekében, hogy biztonságosan és gyorsan végezzük el pl. az esztergált alkatrészek finiselését – jelentette ki Marcus Schneck, a norelem ügyvezető igazgatója. – A munkadarabok pozíciójának garantálása elengedhetetlen a munkahelyi sérülések elkerülése érdekében – miközben a megmunkálás során a munkadarab tájolása a pontosságot is növeli.»

A norelem oldalsó szorítókkal ellátott tüskéi különösen alkalmasak a zsákfuratokat tartalmazó, esztergált és mart munkadarabok másodlagos-, vagy újramegmunkálására. A hegeszthetőség és megmunkálhatóság érdekében a tüskék lágyacélból készülnek, ami kellő rugalmasságot biztosít a mérnökök számára az elemek átalakításakor.

A termékválaszték tartalmaz oldalsó rögzítésű tüskéket úgy átmenő furatokhoz, mind zsákfuratokhoz, 11 különböző méretben, 4,1 és 175 milliméter között. Mérettől és modelltől függően a norelem tüskék akár 44,5 kilonewton szorítóerőt is képesek elérni. Mivel furat szinte minden munkadarabban van, a szorítóeszköz több iparágban és alkalmazásban használható könnyen és univerzálisan.

A gépelemek norelem átfogó THE BIG GREEN BOOK termékkatalógusában is megtalálhatók. Az adatlapok és a CAD modellek online elérhetőek, és norelem webáruházán keresztül közvetlenül is megrendelhetők.

http://www.norelem.hu

Webinárium: Hatékony adatközponti leltár- és eszközkezelés RFID-címkékkel

Végezze el az adatközpontok leltárazását néhány kattintással
egyetlen központi helyről, RFID-címkék és beolvasókapuk használatával.

– fémre rögzíthető UHF RFID-címkék egyszerű nyomtatása és elhelyezése a kiszolgálókon
– a kiszolgálók áthelyezésének monitorozása az ERP-rendszerbe kapcsolt beolvasókapukkal
– a karbantartás, átvizsgálások és jelentések hatékonyságának növelése NFC RFID-vezetékcímkékkel
– a kiszolgálók telepítésének és karbantartásának felgyorsítása és egyszerűsítése

Dátum: 2021. június 17.
Időpont: 11:00 – 12:00

Előadó:
– Farah Montenegro (Product Expert Identification Solutions)
– David Verloes (EMEA Senior Product Marketing Manager Materials)
(a webinárium angol nyelvű)

 

Regisztráljon, és ismerje meg megoldásainkat a webináriumunkon!

Regisztráció most >>

Hogyan vágjunk bele az (együttműködő) automatizálásba?

 

 

 

Egyre több gyártó érzi úgy, hogy eljött az ideje a helytakarékos, könnyen használható, és különböző feladatokkal megbízható robotok igénybevételének. Az együttműködő robotok telepítése elsőre akár még félelmetesnek is tűnhet, főleg, ha a potenciális felhasználó nem ismeri ezt a területet, azonban ez nem is állhatna távolabb az igazságtól.

 

Kinek való az automatizálás?

Előfordulhat, hogy maga a gyártó sincs teljesen tisztában azzal, hogy a gyárban mely folyamatok automatizálhatók, és hogyan is lehet elindítani a folyamatot. Tegyük fel, hogy a gyártás kis tételben, ám változó paraméterekkel történik, és nagyobb termelékenységre, maximális hatékonyságra, valamint a költségek megtakarítására van szükség. A gyártott termékeknek pedig garantáltan magas és következetes minőséggel kell rendelkezniük. Amennyiben a fentiek ismerősen hangzanak, nagy valószínűséggel Önnek is megérheti együttműködő automatizálásra váltani.

Az értéklánc fejlesztése

A legújabb könnyűsúlyú és rendkívül rugalmas együttműködő robotoknak, azaz kobotoknak köszönhetően a gyártók minden eddiginél egyszerűbben és alacsonyabb költségek mellett teremthetnek értéket és növelhetik termelékenységüket. Az okos és alkalmazkodni képes robotkarok, valamint end-effektorok (végszerszámok) telepítésével az automatizálás megteremtése csak a töredékét követeli meg annak az időnek, amire hagyományos ipari robotok esetén lenne szükség. Az együttműködő alkalmazásokat könnyedén a felhasználó igényeire lehet szabni, anélkül, hogy változtatást kellene eszközölni a teljes rendszeren. Az end-effektorok piacán megfigyelhető innováció azt eredményezi, hogy robotokkal már olyan feladatok széles köre is könnyedén megoldható, amelyre korábban nem lett volna lehetőség, így a befektetés teljes mértékben megtérül. Ha a robotkart az emberi karhoz hasonlítjuk, a robotra szerelt end-effektor az emberi kéz tulajdonságaival kell, hogy rendelkezzen. Hiszen az rendben van, hogy egy kar képes mozogni, de a kettő együtt tud tökéletes megoldást nyújtani. Mindez igaz a robotkarokra és a végszerszámokra is. A megfelelő end-effektor kiválasztásra az éppen aktuális feladattól függ, mivel különböző eszközökkel különböző alkalmazásokat lehet folytatni.

A gyártóvállalatok gyakran a munkaerőhiányhoz, vagy a szakképzettség hiányához hasonló kihívásokkal találják szembe magukat, főleg akkor, amikor éjszakai műszakokról van szó. Az együttműködő automatizálással azonban többé nem jelent problémát a szakképzett munkaerő megtalálása, mivel az együttműködő robotok fejlett kialakítása lehetővé teszi, hogy a munkát bármikor, akár este is el lehessen végezni, amivel a gyártás még rugalmasabbá válik. Az együttműködő robotikával foglalkozó vállalatok egyszerűen és gyorsan telepíthető megoldást kínálnak, rövid tanulási görbével – ami mindenképpen kevesebb időt vesz igénybe, mint az új munkatársak betanítása.

Az automatizálás az alkalmazottakra is pozitív hatással van, mivel a munkavállalók felszabadulnak az ismétlődő feladatok alól, és ezáltal több idejük marad arra, hogy a gyártók számára nagyobb értéket teremtő feladatokra koncentrálhassanak.

A sikeres automatizálás kulcsa

A sikeres, együttműködésen alapuló automatizálás megvalósítása a meglévő folyamatok teljeskörű átvizsgálásával kezdődik, majd azoknak a gyártási folyamatoknak a meghatározásával folytatódik, amelyek esetében szükség lehet automatizálására. Az együttműködő alkalmazások ideálisak a fárasztó és ismétlődő feladatok elvégzésére, ami egyben jobb és következetesebb termékminőséget is jelent. Ezek a feladatok azok, amelyek a legegyszerűbbnek, leginkább monotonnak és ergonómiai szempontból problémásnak számítanak. Azt is érdemes végiggondolni, milyen emberi érzékeket igényel a folyamat, amit automatizálni szeretnénk: látás, érintés, két kéz, vagy csak egy kéz, illetve milyen mértékben szükséges kommunikálni például más gyártógépekkel.

Attól függetlenül, hogy a folyamat melyik részét szeretnénk fejleszteni, a lehetőségek végtelenek. Azonban a Gain&Co egyik friss kutatása szerint a legnépszerűbb robotikai alkalmazások között világszerte az anyagmozgatást, az összeszerelést, a raklapozást, a címkézést, a csomagolást és a hegesztést találjuk.* A robotikai End-of-Arm Tooling piacvezetője, az OnRobot szerint Magyarországon emellett egyre nagyobb az igény az áthelyező műveletek és gépkiszolgáló alkalmazások iránt.

„Az OnRobotnál abban hiszünk, hogy az ipar folyamatos fejlesztése együtt jár automatizálási megoldások implementálásával. A vállalkozások, méretüktől függetlenül, profitálhatnak az egyre szélesebb körű robotikai megoldásokból, mivel velük globális versenyképességre tehetnek szert, és ennek köszönhetően megközelíthetik az automatizálás alkalmazásában már jártas országokat is.” – mondta Vikram Kumar, az OnRobot EMEA régiójának general managere.

https://onrobot.com/hu

Rendszertechnikával még hatékonyabban

 

 

 

Új megoldások a gépgyártásban

 

Változásra van szükség, hogy sikeresen megküzdjünk az egyre erősödő versenytárs- és költségnyomással. A gépek és rendszerek villamos szerelésekor vannak megoldási utak, amik újradefiniálják az áram-, jel- és adatátvitelt és ezzel minimálisra csökkentik a költségnyomást, mintegy kieresztve a gőzt.

Helyproblémák a kapcsolószekrényben, éveken át egyre csak növő kivitelezési és gépkoncepciók, amelyek nem igazán járulnak hozzá a gazdaságos termeléshez és a sok különálló, egymással nem összehangolt komponens miatti nagyobb kábelezési és üzembe helyezési ráfordítás, mindannyiunk számára ismerős problémák. A gépgyártásnak ezért új megoldásokra van szüksége. Szigetmegoldások helyett teljes körű automatizálási rendszerek kellenek.

 

Gazdaságosan rendszerben

A Müncheni Műszaki Egyetem DESINA vizsgálati projektjében szisztematikusan vizsgáltak meg decentrális és klasszikus telepítési koncepciókat és az azokból fakadó megtakarítási potenciálokat. Az eredmény felráz: decentrális automatizálási koncepcióval ill. szisztematikus telepítési technika alkalmazásával a költségeknek akár 30%-a megtakarítható.

Csak élni kell a lehetőséggel! A Murrelektronik az automatizálás-technika specialistájaként naponta ezzel a témával foglalkozik és a telepítési megoldásaival jelentős költségmegtakarításokat biztosít. Az automatizálási rendszerek meggyőző előnye kompakt kialakításuk és optimális diagnosztikai lehetőségeik, amelyek lerövidítik az átfutási időt a tervezőasztaltól az üzembe helyezésig – ezeknek köszönhetően minden területen kihasználhatók a szinergiák és folyamattakarékosság érhető el.

A gépek és rendszerek telepítési technikája az értékteremtési lánc minden pontján javítható. Már a gépkoncepció kidolgozásának kezdetén, például a műszaki tervezéskor, fontos a megfelelő utat választani. Ezen a ponton olyan döntéseket kell meghozni, mint pl. az áram, adatok és jelek útjának definiálása, hiszen már a tervezési szakaszban eldől a gépköltségek 70%-a.

 

Műszaki tervezés

A műszaki tervezés során határozzák meg a telepítési koncepciót. Ezzel lényeges elemeiben meghatározzák a következő folyamatokat. A gépek és rendszerek gazdaságosságának jelentős része már itt eldől.

 

Üzembe helyezés

Az IO-rendszerek decentralizálásával folyamatosan lehetővé válik a rendszer részeinek üzembe helyezése. Ezzel lerövidül a használatbavételi idő. A modulárisan felépülő diagnosztikai rendszer lecsökkenti a hibakeresésre fordítandó munkát.

 

Telepítés

A telepítési technika alapelve a decentrális, racionális és hibamentes telepítés. Szabványos dugós csatlakozók segítségével rengeteg idő takarítható meg. Ehhez jön még az alacsonyabb meghibásodási ráta. Bedugva, hogy máshogy?

 

Termelés

A decentrális telepítési technikával kevesebb helyre van szükség, ezzel értékes termelési terület szabadul fel. A tűpontos diagnosztika információkkal a gépek rendelkezésre állása új dimenziókba ill. szintekre emelkedik. Az IoT-csatlakozások lehetősége a termelékenység új potenciálját nyitja meg.

A Murrelektronik jövőbe mutató gépeket és rendszereket dolgoz ki, legyen szó új koncepciókról vagy modernizálási ötletekről. A technika iránt rajongó vállalatként beazonosítjuk a telepítési technikában rejlő költségcsapdákat és méretre szabott rendszermegoldásokat dolgozunk ki. A Murrelektronik jelszava: rendszertechnikával még hatékonyabban

 

Murrelektronik

A Bosch mesterséges intelligenciával teszi hibamentessé a gyártást

 

 

A vállalat gyáraiban világszerte MI-rendszert vezetnek be

A Bosch mesterséges intelligencia (MI) megoldása észleli és megelőzi az anomáliákat és a rendellenes működést a gyártási folyamat során.

A Bosch mintegy 50, hajtásláncgyártó üzemében vezeti és több mint 800 gyártósorhoz csatlakoztatja az MI-megoldást.

A Bosch digitális és technológiai igazgatója, Dr. Michael Bolle:
„Mesterséges intelligenciával a gyárak hatékonyabbak, termelékenyebbek és környezetbarátabbak, a termékek pedig még jobbak lesznek. Az új MI-megoldásunkkal többmillió eurót takarítunk meg.”

Stuttgart, Németország – A mesterséges intelligencia (MI) több terrabájtnyi adatot képes feldolgozni másodpercek alatt, precízebb az érzékszerveinknél és gyorsabb az agyunknál. Az MI így segíti az embereket, hogy a bonyolult összefüggéseket egy pillanat alatt átlássák, és ennek ismeretében megfelelő intézkedéseket hozzanak. A Bosch Mesterséges Intelligencia Központja (BCAI) egy olyan MI-alapú rendszert fejlesztett, amely a gyártási folyamat során már korai fázisban észleli az anomáliákat és a rendellenes működést. Így megbízhatóan csökkenti a gyártási hibákat, és javítja a termékek minőségét. „Mesterséges intelligenciával a gyárak hatékonyabban működnek és környezetvédelmi szempontból is jobb eredményeket érnek el. A termékek pedig még jobbak lesznek. Az új MI-megoldásunkkal többmillió eurót takarítunk meg.” – mondta Dr. Michael Bolle, a Bosch digitális és technológiai igazgatója a Bosch digitális „AI CON” konferenciáján. Azokban a gyárakban, ahol tesztüzemben már használják az MI-megoldást, évente egy- és kétmillió euró közötti összeget takarítanak meg. A hildesheimi üzem például MI segítségével javította a belső folyamatokat. Ennek eredményeképpen a gépsorok ciklusidői 15 százalékkal csökkentek.

Az MI jótékony hatását tanulmányok is megerősítették, eszerint a gazdaság különösen sokat profitálhatna abból, ha a mesterséges intelligenciát széleskörben alkalmaznák Németországban. A legnagyobb költségmegtakarítási potenciál – több mint 50 százalék (182 milliárd euró) – a mesterséges intelligencia által támogatott gyártásban rejlik (forrás: eco – Association of the Internet Industry és Arthur D. Little, 2019). A Bosch 2021-ben világszerte bevezeti a BCAI által fejlesztett mesterséges intelligencia megoldást, elsőként mintegy 50 hajtásláncgyártó üzemében, összesen több mint 800 gyártósort csatlakoztatva az MI-hez. Ennek eredményeként az elemző platform minden nap több mint egymilliárd adatüzenetet tárol majd. A tervek szerint a Bosch az MI-megoldást később az összes gyárában bevezeti. A vállalat a tapasztalatokat és a műszaki szaktudását is beépíti a gyártáshoz használt új MI-technológia fejlesztésébe.

A Bosch MI-megoldása javítja a termelést és a  termékeket

Az új MI analízis platformot a Bosch Mobilitási Megoldások üzleti szektora teszteli. Az elkövetkező néhány évben a Bosch mintegy 500 millió eurós befektetésnek köszönhetően megvalósítja a teljes digitalizációt és hálózatba kapcsoltságot gyáraiban. A vállalat várakozásai szerint 2025-ig a befektetett összeg kétszeresét, mintegy egymilliárd eurót takarítanak meg így. A projekt szerves része a mesterséges intelligencia használata. A BCAI és a telephelyek közötti együttműködés eredményeként az új fejlesztés a Bosch Connected Industry Nexeed Manufacturing Execution System (MES) rendszert használja a különböző forrásból érkező adatok automatikus, valós időben történő összegyűjtésére, feldolgozására és elemzésére. A gépek szenzoradatai szolgáltatják az alapot a gyártási folyamat számos pontján előforduló változás megállapításához. A Nexeed Ipar 4.0 szoftver „lefordítja” és megjeleníti az adatokat és a kódokat, az MI-rendszer javaslatot tesz az intézkedésre, a munkatárs pedig dönt a további lépésekről. A folyamat során egyedileg konfigurált, helyi használatra és a megfelelő MI-elemzésre szabott dashboard felületek a fő eszközök. Ezzel a beállítással könnyebb a hibák lehetséges okait megtalálni. A gépekhez és az összeszerelő gépsorokhoz ön-alkalmazkodó (self-adapting) folyamatok is illeszthetők. Ilyen esetben, ha például egy furat nem a megfelelő helyre került, az MI-rendszer önállóan kezdeményezi a szükséges lépéseket. Az MI-rendszert emellett a gyártósorok mentén elhelyezett kamerák is támogatják, amelyek rögzítik a gyártási folyamatot. A megtanult minták alapján a rendszer megállapítja az eltéréseket, így lehetőség van az azonnali intézkedésekre.

Ezenfelül, egyedi esetekben, a platformot helyszíni és ügyfélspecifikus adatokkal is összekötik. Ezáltal a rendszer még pontosabban tudja, hogy a termékeket hogyan gyártják az adott helyszínen, időben észleli a hibákat, és előre jelzi a várható meghibásodásokat.

A Bosch az MI segítségével használja ki a gyártási potenciált

Noha a gyártóipar elméletben már ismeri a lehetőségeket, a gyakorlatban még nem alkalmazza azokat: a német vállalatok több mint fele (58 százaléka) hatalmas potenciált lát az MI-ben, de hétből csak egy (14 százalék) használja jelenleg a mesterséges intelligenciát az Ipar 4.0-hoz (Bitkom, 2020). A németek egyértelmű többsége (60 százalék) szívesen látná az MI fokozott alkalmazását az iparban, olyan ágazatokban, mint az autó- vagy a repülőgépgyártás – ez volt az egyik legfontosabb megállapítása a Bosch AI Future Compass kutatásának. A 2020 novemberében bemutatott tanulmány szerint a válaszadók több mint kétharmada üdvözölné az MI alkalmazását a gépek meghibásodásának diagnosztizálásában, és egyéb high-tech területeken. A Bosch elkötelezett a mesterséges intelligencia alapú fejlesztések használatát illetően: a gyártási műveletekben a technológia segít minimalizálni a hibás termékek számát, javítja a gépek és rendszerek kihasználtságát, és optimalizálja a gyártási folyamatokat.

„A mesterséges intelligencia korszakalkotó technológia, amely a könyvnyomtatás feltalálásához mérhető, és forradalmasítja a gyártást. Segítségével a gépek és a termékek megtanulják, hogyan lehetnek okosak és előrelátók” – hangsúlyozza Bolle. A vállalat gyártáshoz kapcsolódó alkalmazásainak meghatározó részét képezi a munkahelyek automatikus vizuális felügyelete, az intelligens gyártás menedzseléséhez készült szoftverek és a kifinomult energiagazdálkodás. A Bosch a 2021-es digitális Hannoveri Vásáron (április 12-16.) mutatja be a gyártáshoz ajánlott MI-megoldásokat.

A Bosch a vállalati stratégiájába is beépíti a mesterséges intelligenciát

A Bosch kiemelten fontosnak tartja a mesterséges intelligencia alapú fejlesztéseket. A vállalat célja, hogy 2025-re minden Boschnál gyártott termék tartalmazzon mesterséges intelligencia alapú fejlesztést, vagy annak segítségével történjen az adott termék fejlesztése, gyártása. A cégcsoport komoly összegeket fordít arra, hogy kiváló szakembereket alkalmazzon, és a megfelelő infrastrukturális hátteret megteremtse. A tervek szerint a Bosch 2022 végig több mint 20 ezer munkatárs képzését valósítja meg a mesterséges intelligenciával kapcsolatos témákban. Ebben kulcsszerepet játszik a vállalat mesterséges intelligencia kutatás-fejlesztési központja, a BCAI, amely három évvel a létrehozását követően már nyereséget termel és 300 millió euróval járul hozzá a vállalat eredményéhez. „Biztonságos, robosztus és könnyen értelmezhető mesterséges intelligenciát kutatunk és kínálunk” – hangsúlyozza a Bosch célkitűzését Bolle. A vállalat elsősorban az ipari mesterséges intelligenciával foglalkozik, a mesterséges intelligencia és a fizikai világ közötti kapcsolat szakértője. „Gyáraink a termékek széles skáláját állítják elő – hűtőszekrényektől és szerszámoktól kezdve a hajtásláncokig, az autóipar számára szükséges asszisztens rendszerekig, valamint a gyárakban használt automatizálási technológiáig. Most MI-algoritmusokkal bővítjük ezt a szakértelmet” – tette hozzá Bolle.

 

www.bosch.hu

Sínen a DHL industrial Projects – 676 magyar vasúti kocsi gördül Egyiptomba

 

 

A történelmi méretű szállítmány több kontinensen keresztül érkezik Magyarországról Egyiptomba

  • A DHL Industrial Projects nyújt segítséget a Dunakeszi Járműjavító Kft-nek a legyártott személyszállító vagonok Magyarországról Egyiptomba szállításához
  • A megrendelés 676 vasúti kocsi szállításáról szól, amelyet az elkövetkező 32 hónapban szállít le a cég
  • A DHL csapata támogatja a végpontok közötti szállítást, beleértve a csomagolást, a vámkezelést és az előszállítást, valamint a tengeri szállítást a rendeltetési kikötőbe

Budapest, 2021. március 1. – A DHL Industrial Projects, a DHL Global Forwarding komplex logisztikai és tengeri charter hajózási, illetve nehézáru-szállítási tevékenységet végző részlege nyújt segítséget a TMH International AG és Magyar Vagon Zrt. tulajdonában lévő Dunakeszi Járműjavító Kft. számára, Magyarország eddigi legnagyobb mennyiségű gördülőállományának elszállításában. A dunakeszi gyárból 32 hónap alatt összesen 676 vasúti kocsit juttatnak el Egyiptomba, február 10-től kezdődően. A DHL gondoskodik az egyenként 48 tonna súlyú, 24,5 m hosszú és 4,5 m magas vasúti kocsik szállításáról. A szerelvényeket vasúton szállítják a szlovéniai Koper kikötőjébe, ahol a DHL charter hajója veszi át a szállítmányt. A DHL ezt követően tengeri úton juttatja el a vagonokat az egyiptomi vasúttársaság részére, Alexandria kikötőjébe.

„A Dunakeszi Járműjavító Kft-vel való együttműködés további bizonytéka annak, hogy rendelkezünk az ilyen különleges szállítmányok célba juttatásához szükséges szakértelemmel” – mondja Ryan Foley, a DHL Industrial Projects vezérigazgatója. „Hihetetlenül büszke vagyok a csapatra, hogy segített nekünk abban, hogy elsőszámú szolgáltatóvá válhassunk ezen vasúti kocsik szállításában, egy olyan országban, amely komoly múlttal rendelkezik a vasúti gépgyártás területén.”

A vasúti kocsikat a TMH International AG és a Magyar Vagon Zrt tulajdonában álló magyar Dunakeszi Járműjavító Kft. gyártja az Egyiptomi államvasutak megbízásából, amelyek a 2018-ban kelt, 1300 darab vasúti kocsi gyártására szóló megrendelés részét képezik. A vasúti kocsik gyártásának üteme Dunakeszin 2021 közepéig eléri a havi 25 darab járművet, az első szállítmányt pedig 2021 első negyedévében kell leszállítani. A vasúti kocsik mérete különös kihívást jelent a tengeri és vasúti teherfuvarozás terén, és egy újabb példája a DHL Industrial Projects szakértői által támogatott különleges fuvaroknak.

 

dpdhl.com