Home Blog

Napelemmel és akár szélturbinával: hálózat nélkül tölthetők az e-bringák a hegyekben is 

Egy cseh startup önellátó töltőállomásokat fejlesztett kerékpárosoknak. Már Olaszországban és Svájcban működnek. 

Az elektromos kerékpárok mára a Csehországban eladott új bicikli nagyjából egyharmadát teszik ki. Aki egyszer felült egy ilyenre, tudja, miért: a meredekebb emelkedők és a hosszabb túrák is belefértek. Egy kérdés azonban gyakran előkerül: mi lesz, ha menet közben lemerül az akku? 

Erre a problémára talált megoldást a Make4Green nevű cseh startup. Multifunkciós töltőállomásuk teljesen önellátó, így nincs szükség hálózati csatlakozásra. Az energiát napelemek és egy kis szélturbina együtt termelhetik. Az egyik állomás a cseh Vyšší Brodot az osztrák Reichenthallal összekötő kerékpárúton áll, és négy e-bringát tud egyszerre tölteni. Az eszközöket Csehországban és az osztrák Alpokban is letesztelték, ma már Olaszországban és Svájcban is a kerékpárosokat szolgálják. 

Ipari eszköz a töltőállomáson 

Az állomás központi „agya” egy ipari számítógép. A Siemens PLC-je (programozható ipari vezérlő eszköze) hangolja össze az egyes egységek működését, felügyeli az akkumulátorok állapotát, és ezek alapján szabályozza a töltési teljesítményt, valamint az információs kijelzők fényerejét. Emellett kapcsolatot tart a multimédiás egységgel és a felügyeleti központtal is, mindezt a korszerű kiberbiztonsági követelményeknek megfelelően.

Menedék rossz időben 

A töltőállomás nem csak a kerékpárosoknak jelenthet segítséget. Mivel független a külső hálózattól, kritikus infrastruktúra szerepét is betölthet. Rossz idő, vészhelyzet esetén itt fel lehet tölteni a mobiltelefont, és a helyszíni, kommunikációs eszköz segítségével kapcsolatba lehet lépni a rendőrséggel. A rendszer továbbá figyelmeztető üzeneteket képes kiküldeni az összes állomásra. 

„Az állomások nyáron és télen is megbízhatóan működnek, a helyszínek pedig biztonságosabbak és kényelmesebbek lesznek a kerékpáros turisták számára” – foglalta össze Petr Stránský, a Make4Green műszaki igazgatója. 

Lokális piacból nemzetközi jelenlét 

A Siemens világszerte együttműködik a startupokkal. A cég kedvezményes feltételek mellett műszaki és alkalmazástechnikai támogatást, valamint hardvert biztosíthat a fejlesztőknek, a nemzetközi jelenlétnek köszönhetően pedig külföldön is segíthet ismertté tenni a megoldásokat. 

Siemens

A Siemens az iparra, az infrastruktúrára, a mobilitásra és az egészségügyre összpontosító, vezető technológiai vállalat. Célja, hogy olyan technológiákat hozzon létre, amelyek mindenki számára átalakítják a mindennapokat. A valós és a digitális világ összekapcsolásával, a Siemens lehetővé teszi ügyfeleinek, hogy felgyorsítsák a digitális és fenntarthatósági átalakulást, hatékonyabbá téve az üzemeket, élhetőbbé a városokat, valamint fenntarthatóbbá a közlekedést. Az ipari mesterséges intelligencia (AI) területén vezető szerepet vállaló Siemens, az AI-alkalmazások – köztük a generatív AI – valós környezetben történő használatához mélyreható szakértői tudást biztosít, így téve a mesterséges intelligenciát elérhetővé és hatékonnyá a különböző iparági ügyfelei számára. A Siemens többségi részesedéssel rendelkezik a Siemens Healthineers tőzsdén jegyzett vállalatban is, amely vezető globális orvostechnológiai szolgáltatóként úttörő szerepet tölt be az egészségügyben. Mindenki számára. Mindenhol. Fenntarthatóan.

A 2025. szeptember 30-án zárult pénzügyi évben a Siemens-csoport 78,9 milliárd eurós árbevételt és 10,4 milliárd eurós adózás utáni nyereséget számolhatott el, valamint világszerte mintegy 318 000 munkavállalót foglalkoztatott. További információk a https://www.siemens.hu/ címen érhetők el.

Precíz fémfúrás rekordidő alatt az ALPEN METAL HEAD segítségével

A szabadalmi eljárás alatt álló PEC-Tec technológia gyors, precíz fúrást tesz lehetővé előpontozás nélkül – alacsonyabb nyomóerővel, hosszabb élettartammal és jelentősen csökkentett energiaigénnyel

 „Gyors fémmegmunkálás. Maximális strapabírás.” – Ennek jegyében kínálja az ALPEN a Metal Head fémfúrót a professzionális felhasználóknak, akiknek a fúró egyedülálló kialakítása eddig nem látott fúrási sebességet, szerszámélettartamot és eredménypontosságot nyújt, és így jelentősen termelékenyebbé és gazdaságosabbá teszi a munkájukat.

A már közel 70 éve ápolt „Made in Austria” hagyomány jegyében a családi vállalkozás új fémfúrót hoz piacra az ALPEN Metal Head termékkel azoknak a felhasználóknak, akiknek ugyanannyira fontos a sebesség, a precizitás és a gazdaságosság. A szerszámot egyaránt hasznosíthatják a professzionális kivitelezők, valamint az ipari és gyártóvállalatok, ahol a fúrási munkák – például a szerelés, a karbantartás, a kis sorozatú gyártás vagy a prototípus-készítés során – a mindennapi munkához tartoznak.

A PEC-Tec fúrócsúcs-kialakítása nagyobb sebességet, hosszabb élettartamot és alacsonyabb energiafogyasztást tesz lehetővé, mint a piacon szokásos lépcsős fúrók
A Metal Head lényege az újonnan kifejlesztett PEC-technológia (Progressive Edge Cutting-Tec). A szabadalmi eljárás alatt álló fúrócsúcs-kialakítás három szinkronizált vágóéllel működik. A PEC-Tec abszolút előnye a lépcsős fúrókkal szemben: precíz fúrás rekordidő alatt számos furat esetében, egyúttal rendkívülalacsony energiafogyasztás. Ezenfelül a PEC-Tec pontszerű fúrást tesz lehetővé előpontozás nélkül. Gyors
fúrás csökkentett nyomóerő és kisebb anyagáttörés mellett. Így csökken a beszorulás és a sorjaképződés, és stabilizálódik a fúró mozgása.

Ez az ellenőrzés fontos termelékenységi tényező különösen a kézi fúrási műveletek sorn. A kisebb nyomóerő-igény tehermentesíti a felhasználót, míg a sima fúrás és a kisebb félredőlési vagy beszorulási hajlam megkönnyíti a megmunkálást még vékony lemezek esetén is. A speciális fúrócsúcs-kialakítás révén emellett ferde fúrás is lehetséges.

Az akkumulátoros fúrógépek használói számára az alacsonyabb energiaigény közvetlenül hatással lehet a gyakorlati munkateljesítményre: az akkumulátor kevésbé terhelődik, ezért egy feltöltéssel több furat készíthető. Ugyanakkor az alacsonyabb erőigény csökkenti a felhasználó és a gép terhelését.

Szakipari, karbantartási és ipari gyártási környezetek számára

A Metal Headet széles körű felhasználásra tervezték. Így például a fémmegmunkálók és lakatosok, a gépgyártók és műhelyek, az ipari karbantartók és üzemlakatosok, a szerelőcégek, az acél- és csarnakszerelők, a szerelők, valamint a személy- és haszongépjármű-műhelyek tartoznak a tipikus felhasználói csoportok közé.

Gyakorlati alkalmazhatóságra tervezve

A szabadalmi eljárás alatt álló vágóél-kialakítás mellett a Metal Head csiszolt horonnyal rendelkezik az optimális forgácsáramlás érdekében, valamint gőzzel edzett felülettel a korrózió elleni védelem érdekében.

Az ALPEN-MAYKESTAG bemutatása

Az ALPEN-MAYKESTAG a precíziós szerszámok egyik vezető gyártója. „ALPEN” márkanév alatt gyárt fúrószerszámokat fémhez, kőhöz és fához, és ezzel Európa egyetlen olyan teljes körű szolgáltatója, amely saját fejlesztésű és gyártású fúrószerszámokat kínál. Az osztrák családi vállalkozás közel 70 éve kínál minőségi szerszámokat, amelyek funkcionalitásuk, eredménypontosságuk és tartósságuk révén egyértelmű
előnyöket nyújtanak a felhasználóknak a munkavégzés hatékonysága és a gazdaságosság tekintetében.

ALPEN

 

A Seco bemutatja az MS3501 marási minőséget a hőálló és tapadásra hajlamos anyagok megmunkálásához

A Seco® bemutatta az MS3501-et, egy új, nagy termelékenységű marási minőséget, amelyet az ISO P, M és S kategóriába tartozó hőálló és tapadásra hajlamos anyagok nagy igénybevételű megmunkálási alkalmazásaihoz fejlesztettek ki.

Stabil forgácsolás nagy sebességen, nehezen megmunkálható anyagokban

A legújabb mikroötvözött, durvaszemcsés keményfém platformra épülő MS3501 hőálló alapanyagot és szívós Ti(C,N)–Al₂O₃ CVD bevonatot ötvöz, hogy nagyobb forgácsolási sebességek mellett is stabil forgácsolást és jobb kopásállóságot biztosítson. A minőséget alacsony hővezető képességű anyagokhoz tervezték, beleértve a szuperötvözeteket, a nemesített acélokat, az erősen ötvözött acélokat és a
rozsdamentes acélokat.

Kiszámítható és stabil teljesítmény változó körülmények között

A fejlett elő- és utókezelési eljárások csökkentik a súrlódást, valamint mérséklik az élrátétképződést, a forgácshegedést és a rezgéseket a tapadásra hajlamos anyagokban, lehetővé téve a kiszámíthatóbb szerszámélettartamot és a jobban szabályozható forgácsolási körülményeket.

„Az MS3501 olyan alkalmazásokat céloz meg, ahol a hő és a tapadás általában korlátozza a termelékenységet” – mondta Markus Kilpinen, a Seco marásért felelős globális termékmenedzsere. „Kevésbé merev befogások vagy változó megmunkálási körülmények között is stabil teljesítményt nyújt.”

Nagy hőállóságának köszönhetően intenzív megmunkálásokhoz is alkalmas

A minőség megerősített kötőanyaggal rendelkezik, amely jobb ellenállást biztosít a letöredezéssel, repedésekkel és a hősokkal szemben, így közepes és nagyoló marási műveletekhez egyaránt alkalmas. Az integrált használtél-felismerő technológia támogatja a vágóélek teljes kihasználását és csökkenti a szerszámozási veszteségeket.
Az MS3501 kiegészíti a PVD-bevonatos MP2051 minőséget, nagyobb hőállóságot és magasabb
forgácsolási sebesség-potenciált kínálva az intenzív marási alkalmazásokhoz.

A vállalat központja Fagerstaban, Svédországban van, és több mint 75 országban van jelen. A Seco Tools a világ vezető fémforgácsolási megoldásait nyújtja váltólapkás és keményfém marás, esztergálás, furatkészítés és szerszámbefogás terén. A Seco közel 100 éve a teljes gyártási folyamat során a kiválóságra törekszik, biztosítva a nagy pontosságú megmunkálást és a kiváló minőségű termelést.
A legújabb innovációkért és a legmodernebb termékekért látogasson el a www.secotools.com weboldalra.

 

Adatportok, pont ott, ahol szükség van rájuk

Az új USB és RJ45 beépíthető aljzatok segítségével az adatkapcsolatok könnyen hozzáférhető módon integrálhatók házakban, kapcsolószekrényekben vagy kezelőterületeken.

USB és RJ45 beépíthető aljzatok a gépgyártás és automatizálás számára


norelem kompakt beépíthető aljzatokkal bővíti kínálatát az USB és RJ45 csatlakozások számára. Az új beépítési megoldások lehetővé teszik a szokásos adatkapcsolatok kényelmes és letisztult integrálását házakba, kapcsolószekrényekbe, kezelőpultokba és további alkalmazásokba. A különféle csatlakozási lehetőségek és kivitelek rugalmasságot biztosítanak a különböző beépítési helyzetek számára.

Az új USB és RJ45 beépíthető aljzatok segítségével az adatkapcsolatok könnyen hozzáférhető módon integrálhatók házakban, kapcsolószekrényekben vagy kezelőterületeken. Így az USB és hálózati csatlakozók pontosan ott állnak rendelkezésre, ahol szükség van rájuk.

A beépíthető aljzatok többek között a gép- és berendezésgyártáshoz, automatizálási technológiához, kapcsolószekrény-gyártáshoz, valamint egyedi készülék- és házmegoldásokhoz alkalmazhatók.

 

Sokoldalú csatlakozási megoldások

Az USB csatlakozások területén különböző kivitelek állnak rendelkezésre USB-A és USB-C csatlakozóval. Az adott követelményektől függően USB 2.0-s vagy USB 3.0 változatok kaphatók. Így mind a meglévő alkalmazások, mind pedig a magasabb követelményeket támasztó adatátviteli rendszerek is kialakíthatók a megfelelő adatporttal.

A termékkínálatot RJ45 beépíthető aljzatok egészítik ki a hálózati csatlakozások integrálása érdekében. Ezek lehetővé teszik az Ethernet-csatlakozók könnyen elérhető helyen történő elhelyezését a megfelelő házon, kapcsolószekrényen vagy kezelőfelületen.

 

Kompakt kialakítás és egyszerű integrálás

A beépíthető aljzatok lapos kialakításukkal és ergonomikus formatervezésükkel tűnnek ki. 22,3 mm-es beépítési átmérőjüknek köszönhetően egyszerűen beszerelhetők, és helytakarékosan integrálhatók a különböző alkalmazásokba.

További előnyök

  • Választhatóan csatlakozókábel nélkül vagy előre felszerelt csatlakozókábellel kaphatók
  • Rugalmas kábelezhetőség a kábel nélküli kivitel esetén
  • Az adatport gyors továbbvezetése csatlakozókábeles változatoknál
  • A csatlakozó védelmére szolgáló megfelelő védőkupakok, ha a csatlakozót nem használják
  • Különösen ipari környezetekben történő használatra alkalmas

 

A norelem Normelemente GmbH & Co. KG rövid bemutatása

Minden siker egy ötlettel kezdődik. norelem ezért szabványosított gépelemekkel támogatja a tervezőket és technikusokat a gép- és berendezésgyártásban, segítve őket céljaik elérésében. Egyszerű és áttekinthető webáruházunkban több mint 140 000 szabvány- és kezelőelem közül találhatja meg a megfelelő választékot az Ön konstrukciós megoldásaihoz, amely számos előnyt kínál Önnek. Tudjon meg többet, találjon többet, találjon gyorsabban, és érjen el így jobb megoldásokat.

Így időt takaríthat meg, hatékonyabban dolgozhat és optimalizálhatja a folyamatköltségeket. norelem gépelemei ugyanis azonnal rendelkezésre állnak, beleértve az ingyenes CAD-modelleket a rajzok és konfiguráció nélküli gyorsabb tervezéshez. Tökéletes eredmények kevesebb idővel és költséggel. Előny: Szabványos gépelem.

Elismert iparági szakértőként norelem ACADEMY programunkkal elkötelezettek vagyunk a fiatal tehetségek támogatása mellett. Hogy a holnap tervezői rendesen munkához láthassanak. norelem ACADEMY ezen túlmenően műszaki oktatásokat, szemináriumokat és termékképzéseket is kínál.

norelem

Engineering Day 2026- Egy esemény, hét élő előadás a járműbe épített kommunikációról

2026. október 28-án a HMS Networks a világ minden tájáról várja a mérnököket a Járműbe épített Kommunikációról szóló Engineering Day rendezvényre. Egyetlen nap alatt hét online műszaki előadás részletezi a járműkommunikáció jelenlegi megoldásait és termékeit– a CAN FD és CAN XL szabványoktól az autóipari Etherneten és hálózati infrastruktúrán át egészen az adatnaplózásig, tesztelésig, beágyazott
interfészekig és telematikáig. 

Az Engineering Day programja dióhéjban (minden időpont közép-európai idő szerint):
• Járműbe épített kommunikáció 2027: Technológiák, megoldások és a következő lépések (14:00)
• A CAN-tól a CAN XL-ig: Tervezés, tesztelés és naplózás a következő generációs hálózatokhoz (14:30)
• Megbízható CAN és CAN FD hálózati topológiák építése (15:00)
• Az adatnaplózástól a microHIL-ig: Rugalmas tesztelés modern járműhálózatokhoz (15:30)
• Autóipari Ethernet tesztelése: Hálózati hozzáférés, kapcsolatvezérlés és hibainjektálás (16:00)
• Beágyazott interfészek: A megfelelő kommunikációs eszköz kiválasztása (16:30)
• A járműből a felhőbe: Nyílt Linux átjárók és távoli CAN naplózás (17:00)

Az Engineering Day a járműbe épített hálózati technológiákkal dolgozó fejlesztő-, tesztelő- és integrációs mérnököknek szóló rendezvény. Szakértőink a PEAK, az Ixxat és az owasys termékeit mutatják be, elhelyezik azokat a tipikus mérnöki munkafolyamatok kontextusában, és gyakorlati példákon keresztül mutatják be, hogyan alkalmazzák azokat a fejlesztésben, a tesztelésben és az integrációban. A hangsúly
nem a puszta termékbemutatón, hanem a mindennapi mérnöki munkában mutatkozó gyakorlati hasznon van.

Regisztráljon és nyerjen!
Csak egyetlen regisztráció kell a rendezvényhez, ami a teljes webinárium programhoz hozzáférést biztosít.
Az esemény napján a regisztrációs link segítségével mindenki szabadon eldöntheti, hogy az egyes előadásokon vagy a teljes programon részt kíván-e venni. Minden résztvevő, aki regisztrál a Járműkommunikációs Engineering Day 2026 rendezvényre (a HMS alkalmazottai és értékesítési partnerei kivételével), automatikusan a nyereménysorsolásunkon is részt vesz. A sorsoláson nyerhető ajándékok:

• 5 db PCAN-Explorer 7 licenc, egy évig érvényes
• 3 db PAE médiakonverter
• 2 db PCAN-USB XL interfész

Regisztráljon most!
https://www.hms-networks.com/about-hms/media-center/webinar/2026/10/28/webinars/vc-engineering-day-2026

A HMS Networks AB (publ) az ipari információs és kommunikációs technológia (Ipari ICT) több mint 1 200 embert foglalkoztató, piacvezető szolgáltatója. A HMS Anybus®, Ixxat®, Ewon® és Intesis® márkanév alatt fejleszt és gyárt termékeket (2024 áprilisától a Red Lion® Controls is a HMS Group részét képezi). A helyi értékesítést és támogatást fiókirodák, valamint a forgalmazók és partnerek globális hálózata végzi
világszerte. A tockholmi NASDAQ OMX-en a Large Cap szegmensben és a távközlési szektorban jegyzett HMS 2023-ban 3 025 millió SEK árbevételről számolt be.

Továbbfejlesztett Ecoclean alkalmazás-Új funkciók és továbbfejlesztett felhasználói felület

A továbbfejlesztett Ecoclean alkalmazás jobb felhasználóbarát felülettel, nagyobb funkcionalitással és új funkciókkal várja a felhasználókat. Fotó: Ecoclean alkalmazás ikonja

 

 

Az Ecoclean alkalmazás iOS és Android rendszerekre készült, átdolgozott verziójával a berendezésgyártó bővíti digitális szolgáltatási platformjának funkcióit. Az alkalmazás strukturált és helyszíneken átívelő kommunikációt tesz lehetővé a berendezésüzemeltető és az Ecoclean Service között, valamint hatékonyabb hozzáférést biztosít a berendezéssel kapcsolatos adatokhoz, információkhoz és nyitott megkeresésekhez. Az új funkciók között szerepelnek többek között a kiterjesztett adatelemzési és dokumentációs funkciók, például az APM-Go mérési megoldással rögzített ultrahangos teljesítményadatokhoz.

 

Az Ecoclean alkalmazással az ipari alkatrész-tisztító berendezések gyártója nemrégiben olyan eszközt hozott létre, amely az illetékes telephely szervizcsapatával való egyszerű és közvetlen kapcsolattartás révén hozzájárul a problémák hatékony és gyors megoldásához, a műszaki kérdések megválaszolásához és az információszerzéshez. Ezen felül egyszerűsíti a pótalkatrészek beszerzését és támogatást nyújt a képzési igényekkel kapcsolatban. Ehhez kétirányú, valós idejű kapcsolat áll rendelkezésre csevegési funkción keresztül, valamint videó- és képátvitel is.

Az Ecoclean alkalmazás mostantól továbbfejlesztett változatban érhető el. Az új dizájn mellett különösen a felhasználói navigációt optimalizálták, hogy egyszerűbb és hatékonyabb használatot tegyenek lehetővé. Ez többek között azt jelenti, hogy az egyszer regisztrált tisztítóberendezések minden felhasználó számára láthatók, és hozzáférhetőek a már meglévő megkeresések. Ezzel kizárható az időigényes dupla feldolgozás és az információvesztés. Az -re vonatkozó új és állapotüzenetek, valamint a meglévő megkeresések feldolgozási állapota számára áttekinthető csevegési funkció áll rendelkezésre, logikus kiválasztási mezőkkel. Egy kényelmes meghívási funkció segítségével kollégák regisztrálhatók. Így létrejön egy virtuális hálózat, amely szinte a való élethez hasonló belső kommunikációt tesz lehetővé. Az Ecoclean aktívan figyelmeztet a nem egyértelmű bejegyzésekre, például a berendezés sorozatszámának elírására, és ezeket automatikusan ellenőrizheti, majd megfelelően kijavíthatja vagy megerősítheti.

 

 

 

A regisztrált tisztítóberendezések minden felhasználó számára láthatók, és minden regisztrált felhasználó hozzáférhet a már meglévő megkeresésekhez, így kizárható a párhuzamos feldolgozás és az információvesztés. Fotó: Ecoclean alkalmazás_2. képernyőkép

 

Az innovatív APM-Go mérési megoldás alkalmazásakor, amely a soros merülő- és kamrás berendezések ultrahangteljesítményének reprodukálható és érintésmentes rögzítését szolgálja, az alkalmazás szintén fontos funkciókat lát el. A mért értékeket Bluetooth-on keresztül továbbítják az alkalmazásnak, ahol egy szoftver automatikusan kiértékeli azokat, majd mérési jegyzőkönyveket készít és tárol.

Az Ecoclean alkalmazás aktuális verzióját hamarosan kiegészítik a gépdokumentációk. Ez az új funkció kényelmes és gyors hozzáférést biztosít az adott berendezés dokumentációjához bármely internet-hozzáféréssel rendelkező eszközről.

Az alkalmazás új verziója iOS és Android rendszerekre ingyenesen letölthető az App Store-ból. Az alkalmazás okostelefonokon és táblagépeken, valamint asztali számítógépek webes felületén is működik.

Az SBS Ecoclean csoport jövőorientált berendezéseket, rendszereket és szolgáltatásokat fejleszt, gyárt és forgalmaz az ipari alkatrész-tisztítás és felületkezelés területén, valamint testreszabott automatizálási megoldásokat kínál. Egy másik üzleti terület a hatékony lúgos elektrolízis-rendszerek fejlesztése és sorozatgyártása a zöld hidrogén decentralizált előállításához. Az innovációt a két németországi kompetenciaközpont hajtja előre, amelyek technikai szakértelemmel, kutatással és úttörő fejlesztésekkel támogatják a csoport globális vállalatait. A világszerte vezető tisztítási megoldások hozzájárulnak ahhoz, hogy a legkülönbözőbb iparágakban – például a gépgyártásban, a félvezető-beszállítóiparban, a precíziós optikában, az orvostechnológiában, az autóiparban és beszállítóiparban, a mikro- és finomműszaki iparban, a repülő- és űrhajózásban, valamint a csatlakozástechnika területén – működő vállalatok világszerte magas színvonalon, hatékonyan és fenntarthatóan tudjanak gyártani. Az Ecoclean sikere az innováción, a csúcstechnológián, a fenntarthatóságon, az ügyfélközelségen, a sokszínűségen és a tiszteleten alapul. A vállalatcsoport az Ecoclean, az UCM és a Mhitraa márkákat egyesíti. Tizenegy gyártási telephellyel rendelkezik Németországban, valamint további nyolc országban van jelen világszerte, és mintegy 900 alkalmazottat foglalkoztat.

www.ecoclean-group.net

 

A Seco Stabilizer™ marószerszám-termékcsalád csökkenti az alumíniummegmunkálás energiaigényét

A Seco bemutatja az új Stabilizer™ marószerszám-termékcsaládot, amelyet úgy terveztünk, hogy mintegy 20%-kal csökkentse az energiafogyasztást, miközben stabil, sokoldalú és megbízható megmunkálást biztosít alumínium és más színesfémek esetén az alkalmazások széles körében.

 

Csökkentse az energiaköltségeket a termelékenység fenntartása mellett

A Stabilizer ST4531, ST4521 és ST4321 szármarókat alacsonyabb forgácsolóerő melletti működésre és jobb forgácsirányításra terveztük, így hagyományos és nagysebességű marási stratégiákhoz egyaránt ideálisak. Az energiaigény csökkentésével a szerszámok lehetővé teszik a hatékony működést még korlátozott orsókapacitású gépeken is, mérsékelve az energiaköltségeket a termelékenység és a felületi minőség megőrzése mellett.

 

Az alumínium hatékony és egyenletes megmunkálására tervezve

A rezgések és a zaj minimalizálása érdekében a szerszámok hengeres vágóéllel, polírozott K-Land kialakítással és az anyagtapadást csökkentő speciális bevonattal rendelkeznek. Ezek a kialakítási elemek simább felületi minőséget, jobb forgácseltávolítást és hosszabb szerszámélettartamot biztosítanak alumínium megmunkálása során.

A Stabilizer termékcsalád számos alkalmazást lefed, beleértve az oldalmarást, a horonymarást, a kontúrmarást, az axiális marást, a lejtősmarást és a hélikus interpolációs lejtősmarást. A sarkos, rádiuszos, élletörő és gömbvégű geometriákban elérhető szerszámok rugalmasságot biztosítanak a repülőgépipari, autóipari és általános gépipari színesfém-megmunkálási alkalmazásokhoz.

«Sok gyártó ütközik teljesítménykorlátokba alumínium megmunkálása során» – mondta Logan Walz, a Seco marásért felelős termékmenedzsere. «A Stabilizer™ termékcsalád fejlesztésekor arra összpontosítottunk, hogy csökkentsük a fajlagos forgácsolóerőt és javítsuk a stabilitást, így ügyfeleink gyorsabb és hatékonyabb folyamatokat valósíthatnak meg kevesebb szerszám használatával.»

A vállalat központja Fagerstaban, Svédországban van, és több mint 75 országban van jelen. A Seco Tools a világ vezető fémforgácsolási megoldásait nyújtja váltólapkás és keményfém marás, esztergálás, furatkészítés és szerszámbefogás terén. A Seco közel 100 éve a teljes gyártási folyamat során a kiválóságra törekszik, biztosítva a nagy pontosságú megmunkálást és a kiváló minőségű termelést.
A legújabb innovációkért és a legmodernebb termékekért látogasson el a www.secotools.com weboldalra.

Hogyan mozgatják a FAULHABER hajtási megoldásai az exoskeletont – A robotika támogat

Az emelés, a cipelés és a lehajlás mind a logisztikai raktárak, a csomagszállítás vagy a repülőterek mindennapos munkanapjainak részét képezik. Ezek a tevékenységek fizikailag megterhelőek, és idővel fizikai megerőltetéshez is vezethetnek. A robotika nem tudja teljesen átvenni az ilyen feladatokat, de támogatást tud nyújtani az embereknek ott, ahol számít: közvetlenül a testen és a munka közben. Ennek a támogatásnak a biztosítása érdekében a SUITX kifejlesztett egy intelligens exoskeletont: az IX BACK VOLTON-t. A fejlett robotikát, az adaptív intelligenciát és az ipari akkumulátor-technológiát ötvözi egy könnyű rendszerben, amely jelentősen tehermentesíti a hátat fizikai munka végzése közben. Különösen a repetitív mozdulatoknál mutatja meg az exoskeleton az erejét – intuitív és hatékony módon. Az eszköznél a FAULHABER hajtásmegoldásai biztosítják a természetes mozgástartományt. Ergonomikus, erős és dinamikus mozdulatokat tesznek lehetővé, amelyek alkalmazkodnak az emberi felhasználóhoz. Ez intelligens szimbiózist teremt az ember és a technológia között: olyan robotikát, amely nem helyettesít, hanem támogat.

A hordható robotikus támogatás már régóta több a jövő víziójánál – ma már megtalálható a mindennapi munkában is. Különösen a logisztikai és gyártási környezetekben, ahol a fizikai megterhelés a mindennapi munkavégzés szerves része, egyre nő az igény az olyan megoldásokra, amelyek célzott támogatást nyújtanak az embereknek anélkül, hogy korlátoznák őket. „Az IX BACK VOLTON-t arra az igényre válaszul fejlesztettük ki, hogy ügyfeleinknek többet nyújthassunk: egy motorizált megoldást, amely a pusztán passzív exoskeletonokkal elérhető lehetőségeken túl is kielégíti igényeiket.” – magyarázza Pascal Schwedhelm, a SUITX globális műveleti és kutatás-fejlesztési vezetője. „Egy intelligensebb eszközt akartunk kifejleszteni, ami a dinamikus mozgásokhoz van optimalizálva, minimális ellenállást fejt ki lehajoláskor, és határozott támaszt nyújt felegyenesedéskor.”

Az eredmény egy olyan exoskeleton, amely aktívan tehermentesíti a gerincet, és zökkenőmentesen összehangolódik a test természetes mozgásaival. Karcsú, ergonomikus és optimálisan kiegyensúlyozott kialakításával a rendszer diszkréten illeszkedik a testhez, és minden szükséges támasztást biztosít viselőjének. Az akkumulátorral együtt mindössze 5,7 kg össztömegű IX BACK VOLTON emelési műveletenként akár 17 kg-mal is támogatja a viselője hátát.

Alapját egy adaptív intelligencia képezi, amely dinamikusan és valós időben szabályozza a támogatást. Az exoskeleton mindig pontosan azt az erőt adja, amelyre az adott helyzetben szükség van – se többet, se kevesebbet. Ez biztosítja, hogy a viselője csak támogatást érezzen, de ne érezze magát korlátozva, még rendkívül dinamikus feladatok végzése közben sem. Így nemcsak csökkenti a fáradtságot és a sérülésveszélyt, hanem egyúttal növeli a munkafolyamat hatékonyságát és az állóképességet is.


Optimális tartás minden mozdulatnál

Lényegében az IX BACK VOLTON egy konkrét nyomatékkal támasztja alá a viselője csípőjét. Ez a nyomaték megkönnyíti a felsőtest számára, hogy egy lehajoló mozdulat után visszatérjen egyenes testtartásba. Az eredmény: a hátizmok jelentősen tehermentesülnek, csökken a gerinc terhelése, és ezzel együtt a mindennapi munkavégzés során a túlterhelés és a sérülések kockázata is. Mivel az exoskeletont közvetlenül az emberi testen használják, különösen magas követelményeknek kell megfelelnie. Kényelmesnek kell lennie, zökkenőmentesen, megbízhatóan és intuitív módon kell működnie, és minden esetben a viselő szándékolt mozgásához kell igazodnia. Ezzel egyidejűleg a rendszer minden releváns biztonsági követelménynek megfelel.

A sérülések kockázatának csökkentése mellett az IX BACK VOLTON mérhető mértékben hozzájárul a hatékonyság növeléséhez is. Ennek egyik fő tényezője a viselő hátán lévő vázszerkezet: nagyfokú mozgásszabadságot és rendkívül kényelmes viseletet biztosít. Ugyanakkor ez a kialakítás lehetővé teszi a csomagok és terhek felsőtesthez közeli szállítását is, ami komoly előnyt jelent a terhek gyakori emelése, hordozása és mozgatása során. Az exoskeleton ezért ideális a gyors tempójú logisztikai környezetben, ahol a feladatok változnak, szűkös az időkeret és a munkaerő sokféle. A rendszer alkalmazkodik a viselőjéhez – és nem fordítva.

A pontosság és az együttműködés a kulcs


Az IX BACK VOLTON kifejlesztése egy interdiszciplináris együttműködés eredménye. A fejlesztőcsapatban gépészeti, villamosmérnöki, szoftverfejlesztési és biomechanikai szakértők vettek részt. A cél egyértelmű volt: olyan motoros támogató eszköz létrehozása, amely természetes érzetet kelt, nagy teljesítményű, és megfelel a mindennapi ipari munka szigorú követelményeinek. A FAULHABER mérnöki csapata kulcsszerepet játszott a projektben. Egy ügyfélspecifikus motoros megoldást fejlesztettek ki közösen, amely pontosan ötvözi az exoskeleton számára létfontosságú tulajdonságokat: a nagy teljesítményt, az első osztályú gyártási minőséget és a későbbi sorozatgyártáshoz szükséges skálázhatóságot.

„A FAULHABER-t választottuk fejlesztő partnerünknek, mert meglátásunk szerint a piacon nem volt olyan motor, amely megfelelt volna a magas elvárásainknak” – magyarázza Pascal Schwedhelm. „Szakértelmével és jól ismert, magas minőségi színvonalával a FAULHABER már a kezdetektől fogva az első számú partnerünk volt.” A SUITX egy világos elképzeléssel és az alkalmazás követelményeinek mélyreható ismeretével vette fel a kapcsolatot a FAULHABER-rel. Így született meg szoros együttműködés keretében egy olyan hajtási megoldás, amely nemcsak műszakilag lenyűgöző, de zökkenőmentesen illeszkedik a teljes rendszerbe is. A közös projekt jól példázza, hogy az egyenrangú partnerként folytatott közös fejlesztés hogyan old meg komplex kihívásokat – és hogyan lesz egy ötletből piacképes termék.

Az olyan motorok, mint a FAULHABER BXI sorozat, képezik a műszaki alapot azon alkalmazásokhoz, ahol nagy erőre és dinamikára van szükség, de alacsony súly és minimális beépítési hely az elvárás – például exoskeletonokban vagy a humanoid robotok robotikus ízületeiben.

Egy jövő új lehetőségekkel


Az exoskeletonok hajtás- és motortechnikájának folyamatos fejlődése új lehetőségeket nyit meg: a rendszerek egyre könnyebbek, megbízhatóbbak és jobb minőségűek, mint valaha. Pontosan ez a fejlődés képezi az alapot ahhoz, hogy a jövőben ne csak a hátat, hanem más testízületeket is támogassanak – és hogy az exoskeletonokat új iparágakban és teljesen új piacokon is alkalmazzák. Ami ma elsősorban a logisztikai és gyártási környezetben, valamint a rehabilitációban használatos, az a nem túl távoli jövőben tovább fog terjedni. Az exoskeletonok egyre inkább támogatni fogják az embereket nemcsak a fizikailag megterhelő munkában vagy a lábadozás során, hanem a mindennapi életben is – bárhol, ahol meg kell könnyíteni a mozgást, garantálni kell a biztonságot és javítani kell az életminőséget.

Customer-specific FAULHABER motor solution for exoskeleton

https://cdn.faulhaber.com/media/DAM/Documents/brochure/faulhaber-brochure-market-solution-robotic-joints-en.pdf

⁣FAULHABER BXI – The new centerpiece for robotics applications

A vállalat bemutatása – Schönaich meghajtószakértői

A FAULHABER nagy precizitású, miniatürizált meghajtórendszerek, szervokomponensek és hajtásrendszerelektronikai egységek fejlesztésével, gyártásával és üzembe helyezésével foglalkozik egészen 200 W leadott teljesítményig. Ide tartozik továbbá például az ügyfélspecifikus megoldáscsomagok üzembe helyezése, valamint a számos különböző standard termék gyártása is, pl. kefe nélküli motorok, DC mikromotorok, jeladók és mozgásvezérlők. A FAULHABER nevet világszerte a csúcsminőség és a megbízhatóság védjegyeként ismerik a komplex és komoly kihívásokat támasztó alkalmazási területeken, mint pl. az orvostechnológiában, a gyárautomatizálásban, a precíziós optika területén, a telekommunikációban, a repülő- és űripar, valamint a robotika területén. A nagy teljesítményű, 200 mNm folyamatos nyomatékot biztosító DC motoroktól kezdve a mindössze 1,9 mm külső átmérőjű mikromeghajtókig a FAULHABER számos különböző termékből felépülő standard termékpalettája több mint 25 millió különböző módon kombinálható egy adott alkalmazáshoz szükséges optimális hajtásrendszer
kialakítása érdekében. Ugyanakkor a technológiai „építőkészlet” alapegységei módosíthatók, aminek segítségével az ügyfelek speciális igényeinek kielégítése érdekében speciális verziók is kivitelezhetők.

Szimulációtól a szerszámig – mérnöki szolgáltatások a hidegalakítás teljes vertikumában

A téglási HAJDU Autotechnika Zrt. az elmúlt két évtizedben a nagy sorozatú présüzemi gyártásból egy olyan mérnöki kompetencia felé bővítette tevékenységét, amely a megvalósíthatósági tanulmánytól a szerszámtervezésen és a szimuláción át a méréstechnikai visszaigazolásig kíséri a partnerek projektjeit. A cég önálló mérnöki szolgáltatásként is elérhetővé teszi azt a tudást, amit korábban kizárólag a saját gyártásában használt.

Gyártói tapasztalat mérnöki szolgáltatásként

A HAJDU Autotechnika Zrt. több évtizedes fémipari múltra épül. A mintegy 8500 négyzetméteres, korszerű gyártócsarnokban prémium kategóriás présgépparkon készülnek összetett fémmegmunkálású és lemezalkatrészek, kiegészülve hegesztéssel és komponens-összeszereléssel.

A mérnöki oldalt egy külön, 2500 négyzetméteres szerszámgyártó üzem támogatja, tíz, daruval felszerelt szerelőállással, ami a nagyméretű szerszámok párhuzamos szerelését is lehetővé teszi. A gazdag eszközparkkal felszerelt infrastruktúrában képzett szakemberek dolgoznak, egy végig követhető, precíziós tervezési és gyártási folyamatban.

Ez a felállás adja a szolgáltatás legfőbb hozzáadott értékét, a tervezőasztalnál dolgozó mérnök egy telephelyen belül láthatja a szerszám beszerelését, a beüzemelést és az első darabok minősítését. A visszacsatolás nem hónapok, hanem napok kérdése.

Minden alakítási koncepció szimulációval validálva

A hidegalakítási projektek gerincét két szimulációs platform adja. Az AutoForm a lemezalakítási folyamat elemzésére szolgál: megvalósíthatósági vizsgálat, a teljes alakítási folyamat tervezése és szimulációja – a progresszív szerszámokat is beleértve –, terítékméret-számítás, optimalizált sávterv és pontos költségkalkuláció készül vele. A DigiSim ezt a prés- és transzfermozgások oldaláról egészíti ki, transzferkarok és megfogók pályáinak generálásával, ütközésvizsgálattal.

A gyakorlati haszon kézzelfogható. A gyárthatóság még a szerszámkészítés megkezdése előtt előre jelezhető, az anyagfelhasználás optimalizálható, és elkerülhetők a költséges próbálgatások. A szimuláció ugyanakkor nem csak új projektekben kap szerepet: meglévő szerszámfelületek vizsgálatára és kompenzálására is használják, ami a már futó sorozatok minőségi problémáinak kezelésénél jelent gyors megoldást.

Parametrikus szerszámtervezés PTC Creóval

A validált szimulációs eredmények PTC Creo környezetben – követéses, örökös licenccel – válnak gyártásra kész szerszámtervvé. A teljesen parametrikus 3D modellezés gyors módosításokat tesz lehetővé, a kimenet pedig a szerszámok és ellenőrző készülékek 3D modellje, szükség esetén 2D rajzdokumentációval. A portfólió a manuális szerszámoktól a progresszív szerszámokig és a részletes sávtervekig terjed.

Speciális szerszámok és készülékek gyártásával is foglalkoznak. A kínálatban szerepelnek: mérő-, hegesztő- és szerelőkészülékek, domborító bélyegek és szerszámok, prototípusszerszámok, egyedi és kissorozatú alkatrészgyártás.

Méréstechnika vállalaton belül

A mérnöki szolgáltatást a méréstechnika teszi teljessé. A Zeiss ATOS 5 8 megapixeles szkenner és a Zeiss Inspect Optical 3D szoftver felületösszehasonlítást, általános méretellenőrzést és GD&T-vizsgálatokat (síklapúság, pozíció) tesz lehetővé. Emellett egy Mitutoyo Crysta Apex C 122010 koordináta-mérőgép áll rendelkezésre MCOSMOS szoftverrel, CAD- vagy rajzalapú méréssel, a felületprofil-tűrések ellenőrzésével, és olyan tapintókészlettel, amely gyakorlatilag minden mérési feladatot lefed.

Lézervágás

A prototípusok és kissorozatok kiszolgálására két Trumpf lézervágó cella áll rendelkezésre: a TruLaser Cell 7040 (CO₂, 5 kW, 4000 × 1500 × 750 mm munkatér) és a TruLaser Cell 7020 (TruDisk 4001, 4 kW, 2000 × 1500 × 750 mm), mindkettő 2D és 3D vágásra alkalmas. A programozás TruTops Cell szoftverrel történik, vágásoptimalizálással, pályamodellezéssel és ütközésvizsgálattal; a befogókészülékek maró- és vágókészülék formájában készülnek.

Mérnöki tanácsadás

Külön említést érdemel a mérnöki tanácsadás. Futó gyártás problémái esetén a HAJDU Autotechnika Zrt. mérnökei felülvizsgálják a meglévő hidegalakítási technológiát, felmérik a szerszámok állapotát. Beszkennelik az alakító felületeket, szimulációt futtatnak az aktuális geometriával, majd az eredmények elemzése után javaslatot tesznek a fejlesztésre és javításra. Ez a fizikai szerszámfelülettől a 3D pontfelhőn és a szimuláción át a kompenzált, optimalizált alakító felületek legyártásáig tart – szükség esetén a hiányzó műszaki dokumentáció pótlásával együtt.

Minősítések

A vállalat tanúsítványai a teljes autóipari elvárásrendszert lefedik: IATF 16949, ISO 9001, ISO 14001, TISAX, EcoVadis és NIS2 megfelelés.

Megbízható partner a koncepciótól az első darabig

 A HAJDU Autotechnika Zrt. azoknak a vállalatoknak kínál megoldást, akik új alkatrész gyárthatóságát vizsgálják, egy futó sorozat minőségi problémáját szeretnék megoldani vagy éppen olyan szerszámra van szükségük, amely precízen működik. A szimulációtól a szerszámtervezésen és a gyártáson át a méréstechnikáig minden egy telephelyen, autóipari minősítések mellett valósul meg, így a visszacsatolás rendkívül gyors. Akik ilyen feladathoz tapasztalt, felkészült mérnökcsapatot keresnek, az alábbi elérhetőségeken vehetik fel a kapcsolatot a céggel:

HAJDU Autotechnika Zrt.
www.hajduautort.hu – sales@hajduautort.hu

Új, hulladékmentes RFID-címkenyomtató

Nyomtassa ki és kódolja megfelelően már a legelső RFID-címkét, nulla címkeveszteséggel. A Brady Corporation új i7500 RFID-címkenyomtatója egyetlen címkét sem pazarol el a kalibrálás során.

Egyedülálló technológia

Az új BradyPrinter i7500 ipari RFID-címkenyomtató már a legelső RFID-címkét is megfelelően nyomtatja ki és kódolja. A tesztelt konkurens modellek minden egyes kellékanyagcsere után 10–30 címkét pazarolnak el.

A nyomtató automatikusan beazonosítja a címkék RFID-chipjeit is, hogy kiválassza a megfelelő belső antennát és teljesítményszintet a nyomtatóba éppen betöltött UHF RFID-címkék optimáliskódolásához. A legtöbb RFID-nyomtatónál ezeket az adatokat manuálisan kell megadni. A Brady nyomtató egyedülálló technológiája tovább csökkenti a címkeveszteséget, korlátozza a selejtes címkék számát, megelőzi az időveszteséget a termelési környezetben, és rendkívül praktikus a tapasztalatlanabb RFID-nyomtatóhasználók számára. A Brady állítása szerint a technológia még a mindössze 15 mm szélességű címkéken is pontosan felismeri az RFID-chipeket.

A Brady új i7500 RFID nyomtatójában található, szabadalmaztatás alatt álló nyomtatási és kódolási technológiák rendkívül egyszerűvé teszik a nyomtató használatát a legkülönfélébb ipari környezetekben. Lehetővé teszik az ipari szereplők számára, hogy egyetlen nyomtatón könnyedén
váltsanak az UHF RFID-címketípusok között anélkül, hogy minden kellékanyagcserénél címkeveszteséggel kellene számolniuk.

Gyors, automatikus beállítás

A nagy, kicsi, fémfelületre szánt (akár 2 mm vastagságig) és nem fémfelületre szánt UHF RFIDcímkék3 percnél rövidebb beállítási idejével az i7500 RFID 2–25-ször gyorsabb a legtöbb konkurens modellnél.

A nyomtató kivételes anyagbeállítási és kalibrálási sebessége tovább erősíti az ipari üzemi áteresztőképesség fenntartására irányuló képességét. A folyamatos termelésre tervezett új Brady RFID-nyomtató csökkenti a támogatási beavatkozások szükségességét, az UHF RFID-címke- és alkatrészselejtet, a nem tervezett állásidőt és a termelési szűk keresztmetszeteket – mindezt címkénkénti 3 másodperces nyomtatási és kódolási sebesség mellett.

 

Nagy pontosságú adatok

A nagyméretű raklapcímkéktől a kisméretű alkatrészcímkékig az i7500 RFID-nyomtató automatizált UHF RFID-címkekódolási ellenőrzést kínál. Ezzel egyidejűleg ember által olvasható, valamint apró, gépileg olvasható QR-kódokat és vonalkódokat is képes készíteni a régebbi
alkalmazásokhoz, 300 és 600 dpi felbontásban egyaránt.

Az adatok a vállalati rendszerekből nyerhetők ki, és Etherneten, USB-n, Wi-Fi-n vagy Bluetooth-on keresztül küldhetők el a nyomtatónak. Minden elterjedt adatszabvány nyomtatható és kódolható, beleértve a GS1-et a világszerte egyedi RFID EPC-kódokhoz és a tételszintű vonalkódokhoz.

 

Következő szintű nyomon követés

A BradyPrinter i7500 RFID az iparágak szélesebb köre számára teszi elérhetővé a helyszíni RFIDnyomtatást. A rendkívül megbízható és egyszerűen használható nyomtató nem igényel komoly műszaki szaktudást, és nincs szükség nagy mennyiségű felesleges címkére sem a kalibráláshoz.

Az új i7500 RFID-címkenyomtató a Brady teljes körű ipari RFID-megoldásának része, amely megbízható RFID-címkéket, RFID-olvasókat és RFID-szoftvereket is magában foglal. Ezek a megoldáselemek együtt a nyomon követés következő szintjének előnyeit kínálják.

Indítson IoT-eseményeket és automatizálásokat egy címke vagy egy adott mennyiségű címke beolvasásakor. Tegye lehetővé a kereső alkalmazások használatát a felcímkézett eszközökön. Fejlessze az időben történő nyomon követést, az automatizált leltározást és a rakományellenőrzést. Erősítse meg a megfelelőséget a fejlett ipari ellátási láncokban. Vagy kapcsolja össze a termékeket digitális útlevelükkel az RFID segítségével. A BradyPrinter i7500 RFID bármely eszköznek, tételnek és terméknek egyedi digitális identitást adhat, amely távolról, közvetlen rálátás nélkül is leolvasható. Az új RFID-nyomtató teljessé teszi a Brady minőségi nyomonkövetési kínálatát, amely bármely iparágban lehetővé teszi a megbízható nyomon követést vonalkódok és/vagy RFID segítségével.

 

A Brady Corporation

A Brady Corporation személyek, termékek és helyek azonosítását és védelmét szolgáló komplett megoldások nemzetközi gyártója és forgalmazója. Az ügyfeleknek emelt szintű biztonságot, védelmet, termelékenységet és teljesítményt biztosító Brady termékek kínálatában megtalálhatóak a magas szintű követelményeknek megfelelő címkék, jelölések, biztonsági berendezések, nyomtatási rendszerek és szoftverek. Az 1914-ben alapított vállalat széles ügyfélkörrel rendelkezik az elektronikai, telekommunikációs, termelési, villamosipari, építőipari, egészségügyi és repülőgépipari szektorban, illetve számos más iparágban. A Brady részvényeivel a New York-i tőzsdén a BRC név alatt kereskednek.

Bővebb információt a www.bradyeurope.com