Home Blog Page 30

Tudta, hogy minden lehetőség adott, hogy válságállóvá tegyük a hazai ipart? 

Ismét meghirdetik a leginnovatívabb célgépek versenyét 

Megnyílt a nevezés a negyedik Magyar Ipari Célgép Nagydíjra. A kezdeményezés nem csak győzteseket keres, hanem lehetőséget ad a bemutatkozásra, a szélesebb piac elérésére egy olyan ipari szegmens számára, amely a termelékenység szempontjából elengedhetetlen, de jellemzően rejtve marad, nem látható. A június 28-án átadásra kerülő “AZ ÉV CÉLGÉPE 2024” díjakért 2024. április 14-ig várják a nevezéseket. 

Az immár negyedik alkalommal meghirdetett versenyen tavaly 114 projekt közül 11-et díjazott a zsűri. Olyan izgalmas és érdekes célgépek kerültek a díjazottak közé, mint a VANLIFT önrakodó berendezés, amely egy kis mérnökcsapat fejlesztéseként önállóan képes akár a 7,5 tonna össztömegű tehergépjármű és félpótkocsi rakodására 1,35 m rakodási magassággal. 2023 egyik különdíjasa a WALISE teljes vízoszlopban profilozó bója lett, egy olyan gép, amely különleges, rétegenkénti monitorozási és adatelemzési képességével akár egy héttel előre képes várható veszélyt jelezni. Az igényt az Unió számos országában jelenlévő, a természetes vizeken előforduló, akár egyetlen éjszaka alatt lezajló, tömeges halpusztulási jelenség hívta elő. 

Online bírálat, személyes bemutatkozási lehetőség

Annak dacára, hogy a KSH az elmúlt években az iparra nézve aggasztó tendenciákról számolt be, van egy szektor, amely képes hozzájárulni az ipari termelés stabilizálásához nehéz idők esetén is. Ez a célgépgyártás, amely nélkül nincsen fejlődő ipari termelés. A célgépek azok az egy feladatra/egy speciális termelési fázisra tervezett és gyártott ipari gépek, amelyek alkalmazásával az ipari termelők minden kihívásra gyorsan tudnak reagálni. 

A célgépek lényege az, hogy termelési nehézség, volumennövelési szándék vagy egy termék módosításának szükségessége esetén a termelő megbízást ad a gépgyártónak, aki a kihívásra létrehoz egy olyan gépet, ami rövid időn belül beilleszthető a termelésbe, költséghatékony és megtérülő. A 2023-ban beérkezett 114 pályázat közel a duplája volt a korábbi években beérkezett pályaműveknek. Hiszek abban, hogy a tudásmegosztás érték, ha megmutatjuk, amit képesek vagyunk alkotni, azzal mindannyian gazdagszunk, és minél több kreatív gépgyártó csatlakozik a kezdeményezéshez, annál elismertebb lesz a gépész szakma hazánkban – mondja Sipos Sándor, a Nagydíj ötletgazdája, aki a Chemplex Kft. tulajdonosaként maga is a célgépgyártó szektort képviseli. – Bízom abban, hogy minden Nagydíjjal közelebb kerülünk ezeknek a céloknak a megvalósításához és június 28. a gépész szakma méltó ünnepe lesz, hiszen évek óta ezen a napon adja át a díjakat a zsűri.   

A nevezés és a pályázatok bemutatkozása az online térben zajlik egészen addig a pillanatig, amíg a szakmai zsűri megkezdi az elbírálást, majd a díjátadóra a Gépész Szalon eseményen kerül sor. Ezáltal a kezdeményezés két célt teljesít: az online térben biztosítja a gépgyártók láthatóságát, ezáltal egy friss és aktuális gépgyártó adatbázist tár az ipari termelők elé, az eseményen pedig találkozót biztosít a gépgyártóknak és a megrendelői oldal szakembereinek. 2024 újdonságaként a verseny fókuszában a vegyipar és az élelmiszeripar gépei lesznek. 

Az elmúlt évek színvonalas pályamunkái azt tükrözik, hogy Magyarországon ma olyan gépek készülnek, amelyek az egész világon megállják a helyüket, és hogy ezeket a célgépeket olyan képzett mérnökök tervezik, akik szintén a világ élvonalába tartoznak! – tolmácsolta a tavalyi díjátadón -a tudomány oldaláról és az üzleti szféra neves képviselőiből összeálló elbírálóbizottság egybehangzó véleményét- a Magyar Ipari Célgép Nagydíj zsűrielnöke, Metál Attila, a Gépipari Tudományos Egyesület Konstrukciós Szakosztályának titkára, a Knorr-Bremse Budapest Rail Systems kutatás-fejlesztési részleg vezetője. 

Lehetőség, nem csak tapasztalt szakembereknek 

Nagyon jó azt látni, hogy egyre több fiatal mérnökcsapat ad be pályázatot, megnőtt az érdeklődés a Nagydíj iránt a köreikben. Ez két dolgot üzen számunkra: az informatikához kapcsolódás, az ipar 4.0 gondolatai, a robotizáció, a szenzorika és az automatizálás a legtöbb projektben megjelenik, tehát készek vagyunk világszínvonalú gépeket gyártani. Ez ráadásul jó visszacsatolás a felsőoktatás számára, hogy olyan szakembereket tudnak képezni, akik tudásukkal és kreativitásukkal megállják a helyüket a hivatásukban – tette hozzá dr. Takács János, a Gépipari Tudományos Egyesület elnöke. Kiemelte továbbá, hogy a verseny marketing hatása is kedvező, hiszen volt olyan pályázó, akinek a gépére már a díj átadása előtt is számos megrendelés érkezett, hiszen a Nagydíj online felülete bárki számára elérhető és használható, akinek célgépre van szüksége. 

A versenyre az elmúlt három év során beérkezett pályaművek között találni az ipar 4.0 elveit követő automatizált robotcellától a túródesszert-gyártó gépsoron át repülőgépturbina bevonatoló és egyedi tervezésű kézi csiszológépig számos megoldást. A szervezők nem korlátozzák a nevezés lehetőségét, így minden olyan gép helyet kap a megmérettetésben, amely arra hivatott, hogy az emberi munkát támogassa, hatékonyabbá tegye. A verseny 3 évének története során láthatóvá tett gépgyártói tudás a verseny weboldalán elérhető, böngészhető, és ez az ipari termelők számára is egyre hangsúlyosabb adatforrás lesz a jövőben. 

Jövőbe mutató innovációk és láthatóság

A mai változó és sokszor nehezen átlátható gazdasági környezetben a fejlesztések azok, amik túllendítenek bennünket a nehézségeken és megőrzik, megerősítik versenyképességünket. – vallja a Magyar Vegyipari Szövetség igazgatója, Szabó Csaba. – A vegyipar fejlődésének kulcsa, hogy hogyan tud alkalmazkodni a változó jogszabályi és gazdasági környezethez. Ez nem megy a termelő vállalatok és gépgyártó beszállítóik összehangolt munkája nélkül. A fejlesztők és gyártók gyakran egyéni- és kisvállalkozók, akik kiemelkedő szaktudással állnak az ipar szolgálatában. Ez a tény az ipari vállalatok számára nagyon jó üzenet: létezik az a fejlesztési háttér és szaktudás, ami a jövőbeli előrelépést támogatni tudja.

A hazánkban megvalósuló külföldi ipari beruházásokról olvasva számíthatunk arra, hogy a célgépgyártók iránti igény a közeljövőben nőni fog, és a már eddig is jelentős nemzetgazdasági szerepén nagyot fog lendíteni ez a szektor. Nyilvánvalóan a megbízást azok a gépgyártók nyerik majd el, akik jól kommunikálják képességeiket és elérhetőek a lehetséges megrendelők számára. 

Célgépek nélkül nincsen alkalmazkodó és válságálló ellátási lánc. A Nagydíj nemcsak győzteseket és bajnokokat keres, hanem lehetőséget ad többek között a bemutatkozásra, a szélesebb ismertségre, akár az együttműködésre, a kapacitások megosztására. Kézzelfoghatóvá és láthatóvá szeretnénk tenni azokat a szereplőket, akik ugyan ott vannak mindennapi életünk használati tárgyainak vagy összetett ipari alkalmazásainak létrejötténél, de a legtöbb esetben mégsem láthatóak. Fontos elismerni azt, hogy a célgépgyártók szegmense különös jelentőséggel bír a gépipar és számos más iparág fejlődésében, hiszen a globális gazdaságban a rugalmas ellátási láncok létfontosságúak. A piaci változásokra és váratlan eseményekre való gyors reagálás nélkülözhetetlen a termelékenység és a versenyképesség fenntartásához, amit a jelenlegi, igen változékony és ezért sokszor kiszámíthatatlan piaci környezet is megkövetel – mutatott rá a Gépipari Tudományos Egyesület ügyvezető igazgatója, dr. Bárdos Krisztina, aki társszervezőként áll a projekt mellett. 

Az Anybus 3. érettségi szintű tanúsítványt ért el az IEC 62443-4-1 ipari kiberbiztonsági szabvány szerint

Az ipari hálózati kommunikációs megoldások globális éllovasának számító HMS Networks Anybus márkája megkapta a 3. érettségi szintű (ML3) tanúsítványt a Nemzetközi Elektrotechnikai Bizottság (IEC) 62443-4-1: Biztonságos termékek kifejlesztésének a teljes életciklusra vonatkozó követelményei, ipari kiberbiztonsági szabvány szerint.Az IEC 62443-4-1 tanúsítvány az Anybus teljes működésének szerves részévé vált. A mellékelt képen a folyamatban részt vevő kulcsfontosságú személyek láthatók. Balról jobbra: Björn Mattson projektmenedzser; Joakim Wiberg technológiai vezető, Erik Asp fejlesztési folyamatvezető és Bartek S. Candell, a Control Centric alelnöke.
 
A világszerte elismert, független TÜV Rheinland tesztelési szolgáltató által auditált eredmény az Anybus nagy teljesítményű kiberbiztonsági gyakorlatának elismerése.
 
A 3. érettségi szint jelentős mérföldkövet jelent az Anybus kiberbiztonsági fejlődési útján, mert visszajelzés a termék egyre növekvő érettségére és kifinomultságára. Az Anybus azon képességét emeli ki, hogy a kiberbiztonsági intézkedéseket integrálja saját  folyamataiban és termékeinek működésében, tovább erősítve pozícióját az ipari automatizálásban betöltött megbízható partnerként. Az Anybus azt követően kapta meg a tanúsítványt, hogy igazolni tudta, hogy termékfejlesztési és életciklus-menedzsment folyamatai két új termék fejlesztése során mindvégig megfeleltek a szigorú kritériumoknak.
 
 «Napjaink hálózatosított iparában a hálózat minden elemét meg kell védeni a kiberbiztonsági fenyegetésekkel szemben – jelentette ki Bartek Candell, a Control Centric alelnöke. – Az Anybusnál töretlenül elkötelezettek vagyunk amellett, hogy a legjobb és legbiztonságosabb termékeket kínáljuk, segítve ügyfeleink kritikus infrastruktúrájának védelmét. Az IEC 62443-4-1 tanúsítvány 3. érettségi szintjének elérése bizonyítja az elhivatottságunkat és azt a hozzáállást, amivel a kiberbiztonsághoz közelítünk. Ez jelenti a következő lépést ahhoz, hogy élvonalbeli megoldásokat kínáljunk a kritikus ipari igényekhez.»
 

ESG mesterképzést indított az Audi Hungaria és a győri Széchenyi István Egyetem

(Environmental, Social and Governance) mesterképzést indított az AUDI HUNGARIA Zrt. és a győri Széchenyi István Egyetem. Magyarországon első alkalommal indult környezeti, társadalmi és vállalatirányítási témában mesterképzés, ezúttal 17 hallgatóval. A képzés során a hallgatók gyakorlati ismereteket szerezhetnek vállalati szférában tevékenykedő előadóktól, például az Audi Hungaria ESG szakemberétől, dr. Torma Andrástól, aki az egyetem Alkalmazott Fenntarthatósági Tanszékét is vezeti. 

Az ESG az Európai Uniós szabályozásoknak köszönhetően egyre nagyobb teret nyer – ez egy olyan rendszer, amely vállalatok környezetvédelmi, társadalmi és vállalatirányítási gyakorlatait veszi górcső alá. A képzést az egyetem stratégiai partnereként az Audi Hungaria szakemberei, további nemzetközi és magyar szakmai szervezetek, valamint a négy legnagyobb nemzetközi tanácsadócégek támogatják. 

Az Audi Hungaria és a győri Széchenyi István Egyetem sokéves, sikeres együttműködésre tekinthet vissza. A négykarikás vállalat 1994 óta az egyetem stratégiai partnere, a vállalat szakemberei ugyanebben az évben kezdtek el tanítani az egyetemen. 2015-ben alakult meg a nyolc tanszékből álló Audi Hungaria Járműmérnöki Kar, az egyetem hallgatói közül pedig évente többszáz tanuló kezdi meg szakmai karrierjét a négykarikás vállalat gyakornokaként. A tavalyi évben újabb együttműködési megállapodást írtak alá a győri Tudományos és Innovációs Park megnyitójának keretében. 2024-től a közös innovációs kezdemények új tere a Science Park.

A győri székhelyű AUDI HUNGARIA Zrt. az Audi Konszern tagja, az Audi és Volkswagen Konszern központi motorszállítója. Évente közel 1,7 millió erőforrás, köztük elektromos meghajtások is készülnek a vállalatnál. Győrben gyártják az Audi Q3 és Q3 Sportback modelleket, amelyek elektromos hajtáslánccal is készülnek. Az Audi Hungaria számos alumínium karosszériaelemet szállít különböző Volkswagen konszernmárkák számára, valamint egyre jelentősebb fejlesztési tevékenységet – járműhajtás- és járműfejlesztés – folytat. A vállalat széleskörű szolgálatásokat nyújt a teljes Volkswagen Konszern számára, első sorban az IT, beszerzés, pénzügyek és a műszaki fejlesztés területén. Az Audi Hungaria Magyarország egyik legnagyobb árbevételű vállalata, az ország legnagyobb exportőreinek egyike és a hazai járműipar legnagyobb beruházója. Az Audi Hungaria 2020 óta CO2-semlegesen végzi tevékenységét és mintegy 12 000 munkatársával a régió legnagyobb munkáltatója.

Ez segítheti a parkolóházakat az e-autó tüzek ellen

Technológiai fejlesztések a minél korábbi érzékelés jegyében.

Világszerte jelenleg több mint 30 millió elektromos jármű (EV) közlekedik az utakon, és ez a szám 2030-ra már 350 millió is lehet. Az akkumulátoraik tűzvédelme azonban egy új kihívást jelent, különösen, ha a tűz esetleg egy nagy méretű parkolóházban üti fel a fejét. Az ilyen károk kockázatát – megfelelő oltási technikákkal párosítva – lehet csökkenteni előrelátó tűzbiztonsági tervezéssel, valamint hatékony észlelési, riasztási eszközök használatával – mutat rá egy frissen megjelent összeállítás.

Speciális tűzbiztonsági megfontolások 

Az elektromos járművek kigyulladásának kockázatát általában túlbecsülik, pedig valójában többször fordulnak elő hagyományos járművekhez kapcsolódó tűzesetek. Jelentős különbség azonban, hogy az EV-akkumulátorok tüze kémiai energiát szabadít fel, ami a hőmérséklet gyors emelkedését, ún. „hőmegfutást” okoz. Ez az akkumulátor elektrolitgőzének robbanásszerű égését eredményezi, ami miatt a tűz könnyen átterjedhet a környező járművekre is. Ezért is jellemzően nehezebb és hosszabb ideig tart eloltani az EV-tüzeket, mint a hagyományos autókban keletkezetteket, és tudnak akár strukturális kárt is okozni egy épületben.

Az EV-k által is használt garázsokban egy másik kritikus tűzbiztonsági pont lehet az infrastruktúra (pl. akkumulátoros energiatároló berendezések) és a töltőállomások védelme is, ahol például a túlfeszültség, a túlmelegedés vagy egy sérült kábel is okozhat tüzet.

Füstérzékelés, téves riasztások nélkül

A parkolóházakban jellemzően szorosan egymás mellett álló autók között a tűz gyorsan tovább tud terjedni. Így kiemelt cél a tűz minél korábbi észlelése, érzékelése, – természetesen a megelőzés és a hatékony oltástechnológia választása mellett. Ezt megnehezíti azonban a garázsokban jellemző fokozott koncentrációjú kipufogógáz-kibocsátás és a légszennyezés, amelyek gyakran téves riasztáshoz, ezáltal fölösleges leállásokhoz és épület-kiürítésekhez vezetnek. 

A Siemens ASA (Advanced Signal Analysis) technológiájával készült pontszerű füstérzékelők beállításait pontosan az ilyen megtévesztő jelenségek kiszűrésére tervezték, hogy valóban csak a „megfelelő típusú” füst esetén jelezzenek. A parkolóházakhoz hasonló nagy, nyitott területek és akár 6700 m2 lefedésére szabták emellett a cég ASD (Aspirating Smoke Detector) technológiát használó megoldásait. Ez a közvetlenül a tűzvédelmi rendszerbe integrált füstérzékelő a védelmet igénylő területen elhelyezett csőhálózat lyukaiból folyamatosan levegőmintákat szív be, és ezeket értékeli ki egyetlen központban. Ez a technológia használható az e-töltőállomások belsejében is, az infrastruktúra védelme érdekében.

Vizuális tűzérzékelés

Nem csak a levegő összetétele, hanem vizuális érzékelés alapján is idejekorán észlelhetőek az esetleges tűzesetek. A Siemens FireCatcher kamera egy olyan videós tűzérzékelő, ami nem hőképpel, hanem egy speciálisan a kamerába épített képtartalom-elemzésen keresztül, optikai úton, folyamatosan pásztázva és elemezve a környezetet azonosítja a füst- és lángforrásokat. A kamera képes különbséget tenni a valódi tüzek és a megtévesztő jelenségek (mint például a por) között, így akár már a parázsló tűz és a legkisebb mennyiségű füst is érzékelhető. 

Ezek a tűzbiztonsági megoldások mind integrálhatóak az átfogó épületfelügyeleti rendszerekbe. Ily módon az üzemeltetők akár távolról felügyelhetik az épület biztonságát: a beléptetést, az energiagazdálkodást, valamint a tűzvédelemi, világítási és klímavezérlési rendszereket.

A pályázati források mellett innovatív töltési megoldás is segíti a vállalati e-autó-programokat

2024. február 5-től igényelhetnek támogatást a hazai vállalkozások elektromos autók vásárlásához, ami várhatóan újabb lökést ad az ilyen típusú járművek hazai elterjedéséhez. Ahhoz azonban, hogy a céges e-autó-programok igazi sikertörténetek legyenek, a töltési infrastruktúra kérdésével is foglalkozni kell. Már elérhetőek a piacon hatékony, egyszerűen telepíthető megoldások is, amelyek alkalmazására hazai példa is van. 

Fontos mérföldkő lehet az elektromos autók magyarországi térhódításában a 2024. február 5-től elérhető pályázat, melynek keretében vállalkozások igényelhetnek támogatást az elektromos meghajtású közúti járművek beszerzésére. A hazai gazdasági társaságok a kiírás szerint tisztán elektromos személygépkocsi, kisteherautó vagy kisbusz megvásárlásához kérhetnek vissza nem térítendő állami hozzájárulást. A 30 milliárd forintos keretösszegből egy jármű beszerzéséhez az akkumulátor kapacitásának függvényében 2,8-4 millió forint támogatás nyerhető el. A pályázati felhívásra közel tizenhárom hónapon át, 2025. március 31-ig lehet majd benyújtani a jelentkezéseket. 

Az Energiaügyi Minisztérium tájékoztatása szerint a hazai utakon a múlt év végén már több mint 45 ezer tisztán elektromos személygépkocsi közlekedett, az ilyen meghajtású teherautókból közel 3 ezer, motorkerékpárokból körülbelül 500, míg autóbuszokból 206 volt forgalomban. Az új pályázat keretében elnyerhető támogatás jelentősen csökkenti a hagyományos hajtású gépkocsik árelőnyét, vonzóbbá és kifizetődőbbé teszi az e-járművek megvásárlását, ami várhatóan felgyorsítja majd térhódításukat.

Az e-autók terjedése kapcsán azonban kiemelten fontos foglalkozni a töltési infrastruktúra kérdésével is. A Schneider Electric tavalyi felmérése szerint a hazai vállalati döntéshozók 75 százaléka választana e-autót a hagyományos, robbanómotoros járműve helyett, ha a munkavégzés helyén biztosított lenne a megfelelő töltési lehetőség. 

A Schneider Electric céljai között szerepel, hogy 2030-ra teljes járműflottáját elektromos meghajtású autókra cseréli le, és a folyamat már elindult Magyarországon is, így itthon is egyre több ilyen járművet használ a cég. Az átállással kapcsolatos igények kiszolgálására a vállalat budapesti központjának otthont adó irodaházban a Schneider Electric eszközeit és rendszereit felhasználva alakítottak ki egy különleges töltési megoldást, amit január végén az okos parkolási és töltési szolgáltatásokat kínáló Parkl Digital Technologies-zal közös eseményen mutattak be.

 

A hatékony, biztonságos, az ingatlanok meglévő elektromos hálózatainak adottságaihoz alkalmazkodó töltési megoldás agya a Schneider Electric által fejlesztett EV-Charging Expert töltést menedzselő rendszer (LMS), ami folyamatosan figyeli az irodaház betáplálási pontjainak pillanatnyi terhelését, és a lekötött teljesítmény szintjének megfelelő értékig hagyja az autók számára felvenni az energiát. Ennek köszönhetően nem kell tartani a hálózat túlterheltsége miatti áramszünettől, vagy az áramszolgáltatói bírságtól, mégis minden autó az adott pillanatban elérhető legnagyobb teljesítményszinttel tölthet. 

A most bemutatott megoldás egyik nagy előnye a hatékony telepítés és könnyű bővíthetőség, amit a szintén a Schneider Electric által fejlesztett és gyártott tokozott áramsínes megoldás tesz lehetővé. Ha új töltési pontokat akarnak a hálózathoz illeszteni, akkor nem szükséges lekapcsolni a teljes rendszert, hanem feszültség alatt ráhelyezhető a plusz leágazódoboz és töltő. 

Vezető pozícióban a Schneider Electric az energiamenedzsment szoftverek területén 

Vezető helyen végzett a Schneider Electric az energiamenedzsment szoftvereket kínáló vállalkozások között a Verdantix kutató- és tanácsadó cég „Green Quadrant: Energy Management Software 2023.” című jelentésében. Ez a pozíció újabb elismerése a vállalat átfogó képességeinek és megoldásainak, valamint a rendszerintegráció kapcsán alkalmazott előremutató megközelítésének. 

A globális energia- és klímaválság miatt megnőtt az érdeklődés az energiagazdálkodási szoftverek iránt, mivel a vállalkozások és intézmények aktívan keresik azokat a megoldásokat, amelyek segítenek megbirkózni az energiaárak ingadozásából adódó kihívásokkal, és támogatják az épületek és egyéb létesítmények dekarbonizációjának felgyorsítására vonatkozó törekvéseket. A Verdantix független kutató- és tanácsadó cég, felismerve az ingatlangazdálkodással és létesítményüzemeltetéssel foglalkozó vezetők magas színvonalú energiamenedzsment megoldásokkal kapcsolatos növekvő információigényét, első alkalommal készítette el a „Green Quadrant: Energy Management Software 2023.” című jelentését. 

Az elemzés egyik fontos megállapítása, hogy a vállalatok egyre inkább a holisztikus megoldásokat kínáló szállítókat keresik. A tanulmány elkészítése során 15, energiagazdálkodási megoldásokat kínáló szolgáltatót vizsgáltak meg világszerte, és közülük a Schneider Electric, az energiamenedzsment és ipari automatizálási megoldások területén vezető multinacionális vállalat végzett az első helyen.

Az épületek a globális szén-dioxid-kibocsátás 37 százalékáért felelősek, ebből 26 százalék az épületek energiafogyasztásának tulajdonítható, derül ki a Nemzetközi Energiaügynökség (IEA) „Tracking Clean Energy Progress” című jelentéséből. Mivel a digitális megoldások biztosítják a leggyorsabb utat a nettó zéró kibocsátás eléréséhez, a hatékonyságot előtérbe helyező cégek és intézmények jelentős előrelépést tehetnek az éghajlati és energiaválság kezelésében, miközben számottevő költségmegtakarítást érhetnek el.  

„A Schneider Electric EcoStruxure Platformja átfogó kínálatának köszönhetően a legmagasabb pontszámot kapta mind a képességek, mind a lendület tekintetében a Green Quadrant jelentésében. A megoldás valóban végponttól végpontig tartó energiagazdálkodást biztosít, és segíti az ügyfeleket a nettó zéró kibocsátás felé vezető úton” – mondta el Harry Wilson, iparági elemző és a jelentés vezető szerzője. 

„A jelentés megállapításai nemcsak az elektrifikációt és digitalizációt – amelyek együtt a leggyorsabb megoldást nyújtják a nettó zéró kibocsátás elérésére – előmozdító átfogó rendszerek iránti elkötelezettségünket mutatják, hanem azt is, hogy felkészültünk arra, hogy megbízható partnerként és tanácsadóként segítsük ügyfeleinket az energiagazdálkodás minden területén. Meghatároztunk egy 10 prioritásból álló listát az épületek szén-dioxid-mentesítésének előmozdítására – középpontban az energiagazdálkodási szoftverekkel és adatok gyűjtésével, illetve feldolgozásával –, és nagyszerű látni, hogy ezt a megközelítést kívülről is elismerik” – jelentette ki Olivier Blum, a Schneider Electric Energy Management részlegért felelős ügyvezető alelnöke.  

A Verdantix jelentésében kiemelte a Schneider Electric technológiai szakértelmét, hangsúlyozva a vállalat azon képességét, hogy olyan átfogó csomagokat kínál, amelyek mind az épület-, mind az energiagazdálkodási megoldásokból származó adatokat rögzítik és kombinálják, az ügyfelek számára hasznosítható információkká alakítják át ezeket. A jelentés a Schneider Electric több termékét értékelte, köztük az EcoStruxure Building Advisor, az EcoStruxure Building Operation, az EcoStruxure Microgrid Advisor, az EcoStruxure Power Advisor, az EcoStruxure Power Monitoring Expert és az EcoStruxure Resource Advisor megoldásokat.  

Mi várható a gépészet jövőjétől?

Alig kezdődött el a negyedik ipari forradalom, máris az Ipar 5.0 van a levegőben. De a gépészmérnököknek nem kell megijedniük a változás sebességétől – ehelyett inkább éljék meg a változás előnyeit, és profitáljanak azokból.

A feldolgozóipari digitalizáció megváltoztatja a vállalkozások működését és mindannyiunk munkáját. Az Ipar 4.0 a működés szinte minden aspektusát forradalmasította, és minden eddiginél több adattal és nagyobb átláthatósággal látja el a vállalkozásokat. A tudás hatalom, a sikeres vállalkozások pedig ezt az információt a működés további optimalizálására, a termelékenység javítására, és végső soron az eredmény javítására használják fel.

Ami a gépészmérnököket és a tervezőket illeti, a digitális korszak hajnala az új termékek fejlesztését is felgyorsítja és javítja. Pontosabb adatokat használhatunk a problémák elemzésére és megoldására, a virtuális szimulációk, például a digitális ikerpárok pedig azt jelentik, hogy a prototípusok minden eddiginél biztonságosabban, hatékonyabban és költségkímélőbben tervezhetők.

Ez a gyorsütemű változás izgalmas jövőt teremt a gépészet világában, de mit jelent ez pontosan, és milyen hatással lesz ágazatunkra?

A termékfejlesztés javítása

A prototípuskészítés hagyományosan időigényes folyamat, magas költségekkel és jelentős kockázatokkal. A digitalizáció azonban átírja a mechanikai termékek fejlesztésének, tesztelésének és gyártásának forgatókönyvét.

A digitális ikerpár technológia megjelenése átalakítja az új termékek fejlesztését. A mérnöki szempontok széles skáláját támogatja a termék meghatározásától a validáláson át a gyártásba adásig. A digitális ikerpárokból nyert összkép hasznos lehet az új tervekhez, ezenkívül az adatvezérelt termékfejlesztést is támogatja. Ily módon a digitális ikerpár technológia gyorsabb és költséghatékonyabb utat jelent az újabb, frissített termékek piacra jutásához. A piacra jutás sebessége pedig sok esetben kulcsfontosságú lehet a sikerhez.

Valódi versenyelőnyt jelenthet az a képesség, hogy a fizikai prototípus elkészítése előtt a digitális ikerpár segítségével létrehozhatunk, finomíthatunk, sőt újradefiniálhatunk egy terméket. Gyakorlatilag kockázatmentes, gyorsabb és sokkal olcsóbb eljárás. Sokkal megalapozottabb, magabiztosabb döntéseket hozhatunk azzal kapcsolatban, hogy mikor van itt az ideje egy valódi prototípus megalkotásának.

Az új termékek új képzést feltételeznek a munkaerő számára, legyen szó akár egy új gép építéséről, értékesítéséről vagy szervizeléséről. A digitális ikerpárok olyan módon kelthetnek életre egy új terméket, ahogyan arra a hagyományos CAD-modellek, műszaki rajzok vagy termékleírások nem képesek, így a munkatársak számára könnyebben érthető vizuális útmutatót nyújtanak.

Új iparágak támogatása

Míg a digitális világ végtelen lehetőségeket kínál, a való világban az emberiség jelentős kihívásokkal néz szembe. A gépészet ezen problémák számos aspektusának kezelésében segít, legyen szó akár a szélturbinák méretének és hatékonyságának növeléséről, akár az elektromos gépjárművekre (EV) való átállás felgyorsításáról.

A gépjárművek, berendezések és gépek villamosítása sok esetben vagy jelentős változtatásokat tesz szükségessé a meglévő tervekhez képest, vagy pedig egy teljesen új, „alapoktól felfelé” megközelítést igényel. Az autóiparban kulcsszerepet játszó gépészmérnökök az elektromos járművek kritikus működési szempontjaiért felelnek, a biztonságtól kezdve a teljesítményig.

A versenypálya jellemzően az autóipari innovációk tesztpadjaként működik, és ez az elektromos gépjárművek esetében ugyanúgy igaz, mint robbanómotoros társaik esetében. Erre remek példa, hogy norelem miként szállít alkatrészeket a Rennschmiede Pforzheim EV-hez, a németországi Pforzheim Egyetem Formula Student csapatához. A Formula Student sorozatban a világ minden tájáról érkező versenyző diákcsapatok terveznek és építenek új formula-versenyautókat, amik aztán a pályákon mérik össze gyorsaságukat.

norelem ACADEMY szabványos alkatrészekkel támogatja a csapatot teljesen elektromos versenyautója, a „Sapphire” fejlesztésében, értve itt illesztőcsavarokat, hatlapú anyákat és siklócsapágyas csuklófejeket.

norelem illesztőcsavarjai szoros illesztést biztosítanak a jármű alváza és felépítménye közötti kapcsolathoz. Az illesztőcsavarokat illesztőfuratokba kell beszerelni, és önzáró hatlapú anyákkal kell rögzíteni. Az illesztőcsavarok, a csuklófejek és a hatlapú anyák hajtókarokban is létfontosságúak. Az illesztőcsavarok itt a hajtókarok precíz pozícionálására szolgálnak, a csuklófejek pedig a nyomtáv beállítására, valamint a stabilizátor és a hajtókar közötti csatlakozásra szolgálnak. Ez kompenzálja a versenypálya egyenetlenségeit és csökkenti a jármű gördülési ellenállást.

Ipar 5.0

Egy ipari forradalmat vélünk látni, de egyszerre kettő jön szembe! A gépészmérnököknek azonban nem kell félniük az Ipar 5.0-tól, mivel az nem más, mint elődjének természetes továbbfejlődése.

Az Ipar 4.0 egy technológiaközpontú forradalom volt. Olyan új technológiák kiaknázására összpontosított, mint a mesterséges intelligencia, az automatizálás és a “tárgyak internete”. Az erre épülő Ipar 5.0 pedig egy emberközpontú forradalom lesz, az embereket az előtérbe helyezve – prioritásai a fenntarthatóság, a munkavállalók jóléte és az üzleti rugalmasság.

Mit jelent ez a gyakorlatban? Az emberközpontú elemek közé tartozik a termelékenységet és a biztonságot növelő technológia – gondoljunk az exoszkeletonokra, a kiterjesztett és virtuális valóságra, a viselhető eszközökre és a kobotokra. A fenntarthatóság középpontjában az erőforrás-felhasználás csökkentése áll – ami szintén kedvező az eredmény szempontjából –, valamint a körforgásos gazdaságnak a felhasználás, az újrafelhasználás és az újrahasznosítás elvei szerinti kiépítése. Az alkalmazkodóképesség olyan területekre is kiterjed, mint a távfelügyelt és moduláris gyárak, a valósidejű kockázatfigyelés, vagy akár új anyagok kifejlesztése.

A gépészet szinte mindegyik elemet érinti valamilyen mértékben, és kulcsszerepet fog játszani abban, hogy teljes mértékben felismerjük azok előnyeit. A fiatalok egyre inkább olyan cégeknél szeretnének dolgozni, amelyek értékorientáltak, a profitmotiváció mellett az emberek és a környezet igényeit helyezik előtérbe. Az Ipar 5.0 felkarolása ezért a toborzás és a munkaerőmegtartás szempontjából is létfontosságú lesz.

A szabványos gépelemek szerepe a digitális jövőben

A változásról szóló sok beszéd közepette egy dolog változatlan – a szabványos gépelemek értéke a gépészetben.

Hogyha a szabványos gépelemek használata a hatékony termékfejlesztés bevált módszere, akkor miért kellene újra feltalálni a kereket, ha digitalizálunk? Olyan partnerekkel dolgozzon együtt, akik szabadon elérhetővé teszik a szabványelemek digitális verzióit, nyílt forráskódú tervezést lehetővé téve.

norelem weboldaláról letölthetők a gépelemek 3D CAD-modelljei, így támogatva a minőségi digitális prototípusok elkészítését.

Azonban ha valóban szeretné elősegíteni a digitális megközelítést, akkor olyan partnert keressen, amely a fájlok rendelkezésre bocsátásánál is többet nyújt. Remek példa erre a hatalmas online tudásközpontként és gépelem-forráskönyvtárként működő norelem ACADEMY.

A szabványos gépelemek évszázadok óta képezik a gépészet alapját. És ez akkor is így lesz, amikor digitális jövőnk valósággá válik és elektromechanikus alkatrészek működnek majd a forradalmat mozgató iparágakban az elektromos gépjárművektől a robotikáig és azon túl.

A HMS Networks megjelentette a Raspberry Pi adapterkártyát – tovább egyszerűsítve az Anybus CompactCom integrálását

A HMS Networks piacra dobta a Raspberry Pi adapterkártyát, ami egyszerűsített módszert kínál az ipari eszközgyártók számára az Anybus CompactCom kommunikációs interfész tesztelésére és értékelésére. Az interfész bármilyen ipari hálózathoz képes csatlakoztatni az eszközöket. Míg a korábbi adapterkártyákat az Anybus CompactCom modulok STM32 vagy NXP (korábban Freescale) mikrovezérlő platformokkal való tesztelésére tervezték, ezt az új adapterkártyát viszont kifejezetten a Raspberry Pi-vel történő használatra szabták.

 

Az új adapterkártya a következőket kínálja:

  • Kompatibilitás a széles körben népszerű Raspberry Pi-vel.
  •  Egyszerű telepítés és használat.
  • Teljes kompatibilitás az ingyenesen letölthető Anybus Host Application Example Code kóddal (HAEC).

 „A Raspberry Pi hihetetlenül népszerű, hiszen több mint 45 millió egységet használnak világszerte – magyarázta Andreas Stillborg, a HMS Networks Anybus beágyazott termékekért felelős termékmenedzsere. – Sok ügyfelünk rendelkezik már Raspberry Pivel. Ezért egy olyan adapterkártyát akartunk kifejleszteni, ami lehetővé teszi ügyfeleink számára azt, hogy a Raspberry Pi-t az Anybus CompactCom teszteléséhez és kiértékeléséhez használják.”

A Raspberry Pi adapterkártya teljesen kompatibilis az ingyenesen letölthető Anybus Host Application Example Code (HAEC) kóddal. Ez a kód egy, a Raspberry Pi-hez tervezett referenciaportot tartalmaz, amit az ügyfelek az adapterkártyával és egy Anybus CompactCom modullal használhatnak a beágyazott fejlesztési projekt gyors elindításához.

„Izgatottan vártuk az új adapterkártya megjelenését, mivel lehetővé teszi ügyfeleink számára, hogy gyorsan beállítsák és megismerkedjenek Anybus CompactCom kínálatunkkal” – tette hozzá Andreas Stillborg.

Szén-dioxid-mentes jövőre készül a HEINEKEN

Világszerte csökkenti üzemei energiafelhasználását és karbonlábnyomát a sörgyártó

A világ több mint 70 országában jelenlévő HEINEKEN sörgyártó a Siemenset választotta partnerének a globális nettó zéró kibocsátási ütemterve megvalósításához, melynek célja, hogy 2030-ra nettó nullára redukálják a közvetlen (Scope 1) és a vásárolt energiából származó (Scope 2) kibocsátásukat az összes gyártóüzemükben. A két vállalat így egy hosszú távú szén-dioxid-mentesítési program keretében, Siemens-megoldásokkal fogja csökkenteni sör-, illetve malátagyártó telephelyeinek energiafelhasználását.

Ehhez elkészítették egy tipikus HEINEKEN sörgyár energiarendszerének virtuális modelljét, és így, digitális iker technológia segítségével elemezték a jelentős energiamegtakarításra alkalmas területeket. Kimutatták, hogy a sörfőzési folyamatokhoz szükséges fűtési és hűtési rendszerek az energiafelhasználás mintegy 70 százalékát adják. Ezek optimalizálásával, a Siemens kalkulációi szerint üzemenként akár 15-20 százalékos energiamegtakarítás és átlagosan 50 százalékos CO2-csökkentés érhető el.

Ennek megvalósítása érdekében skálázható, végponttól végpontig tartó Siemens-megoldásokat fognak bevezetni a HEINEKEN gyártóüzemeiben. A dekarbonizációs folyamat során először 15 üzemben fogják ezeket alkalmazni, többek közt a hazai gyártóegységben is.

A globális projekt során a digitális ikerszimulációk, valamint az egyes telephelyek működési adatait felhasználva a Siemens emellett megújuló energiával működő hőszivattyúkkal villamosítja majd az üzemekben a fűtési és hűtési folyamatokat, csökkentve ezzel a sörgyár fosszilis energiahordozókra való utaltságát. A rendszert a Siemens Cooling Plant Optimization algoritmusa fogja felügyelni, vezérelni és optimalizálni, amely beépített analitikát használ a telephelyek adatainak elemzésére, ezzel csökkentve az energiaköltségeket, valamint biztosítva a hatékony működést. 

A megállapodás része egy ötéves teljesítmény- és felügyeleti szerződés is, amelynek keretében a Siemens a termelőegységek adatain alapuló távfelügyeletet biztosít.

Gyorsabb hozzáférés az eszközadatokhoz

Az Eplan eStock hozzáférést biztosít a vállalatoknak az Eplan Cloud központosított eszközkezeléséhez, leegyszerűsítve az együttműködést, valamint minimalizálva a koordinációs időt és a fennakadásokat. Az eStock-kal végzett munka tovább egyszerűsödött az Eplan Platform 2024-ben, ami azt jelenti, hogy a felhasználók automatikusan és gyorsan férhetnek hozzá az Eplan Data Portal több mint 1,5 millió eszközadatkészletének teljes skálájához. További előny, hogy az összes adat – a cég belső eszközkezelő rendszeréből vagy a Data Portálról – a felhasználói jogkezelés révén együttesen szerkeszthető és menthető el.

Monheim, Németország: Az Eplan eStock – az Eplan Platform felhőalapú eszközkezelő rendszere – lehetővé teszi a felhasználók számára, hogy közvetlenül a böngészőben kezeljék és tartsák karban az eszközadatokat, mint például a feszültség, áramerősség, adatlapok és alkatrész megnevezések. A tárolt adatokhoz már a 2023-as verzió is lehetővé tette a hozzáférést. Mindez megkönnyíti az együttműködést, minimalizálja a koordinációs időt és a fennakadásokat. Az adatok így konzisztensebbek és jobb minőségűek, hiszen nincs szükség többszöri adatbevitelre. Ez a projektek minőségében is tükröződik, miközben az összes szükséges szabványt figyelembe veszik.

Újdonság: Eplan Data Portal integráció

Néhány fontos újítás: az Eplan Data Portalról az eStock-ba importálhatók az eszközök. A bevitel első billentyűlenyomásakor a felhasználók az összes eszközt a saját adatbázisukban láthatják az Eplan Data Portal-on történő kereséshez szükséges összes eszközön kívül. A felhasználók ezután ugyanabban az ablakban nyithatják meg a kívánt alkatrészt, és ha még nem tették volna meg, egy-két kattintással importálhatják. A tételek az Data Portal-ról az Eplan eStock-ba történő átvitelekor a szoftver kezdetben egy vázlatos verziót hoz létre. Ez azt jelenti, hogy a korábban jóváhagyott alkatrészadatok, készülékadatok nem kerülnek automatikusan „felülírásra”, hanem a mentést a felhasználónak meg kell erősítenie, azaz el kell fogadnia. A felhasználók így adatokat adhatnak hozzá és/vagy módosíthatják a vázlatos verziót, mielőtt azt jóváhagynák, és ténylegesen felhasználnák az eszközt egy projektben.

Eplan Platform 2024 – gyorsabb hozzáférés az adatokhoz

Egy másik gyakorlati előny, hogy a felhasználók az Eplan Data Portal új, közvetlen integrációjával több mint 1,5 millió eszközadatkészlethez férhetnek hozzá az eStockban. A Data Portal-ban szereplő alkatrészgyártók folyamatosan töltenek fel új és/vagy frissített adatokat, az eszközadatok készlete pedig folyamatosan bővül. Az Eplan fejlesztői a felhőből származó adatok felhasználása során is ügyeltek a hatékonyságra, így és a rendszer csak az eStock legutóbbi elérése alapján tölti le az adatok változásait a helyi számítógépre, ami jelentősen felgyorsítja az adatok elérését. Egy másik teljesítmény növelő tényező is előnyös a felhasználók számára – az Eplan Platform 2024-ben gyorsan és egyszerűen lehet váltani a helyi adatbázis forrása és az Eplan Cloud alapú eStock gyűjtemény között. Ezáltal leegyszerűsödik a használat és idő takarítható meg.

Az osztályok közötti együttműködés javítása

Az Eplan eStock, a felhőben található központi eszközadat-kezelő rendszer leegyszerűsíti az együttműködést. Az adatszuverenitás minden esetben a vállalat vagy a felhasználó kezében van, aki maga határozza meg a hozzáférés minőségét és szintjét. A szabványok a jogkezelés révén egyszerűen és átfogóan implementálhatók. Az Eplan Platform 2023 előfizetéses licencével rendelkező Eplan-felhasználók további költségek nélkül férhetnek hozzá a felhőben található központi eszközkezelőhöz.