A Bosch, az Astrobotic, a WiBotic és a Washingtoni Egyetem ultragyors töltést fejleszt űrkutatással kapcsolatos kutatások támogatására

• A NASA Tipping Point programja 5,8 millió dollárral segíti azt a projektet, amely a Holdon használt eszközök vezeték nélküli töltési megoldásainak fejlesztésével foglalkozik
• Az Astrobotic cipősdoboz méretű CubeRover robotjai önállóan, vezeték nélküli töltéssel működnek majd
• A projektben részt vesz az Astrobotic, a Bosch, a WiBotic, a Washingtoni Egyetem és a NASA Glenn Kutatóközpont
• A Bosch kutatói vezeték nélküli hálózati megoldásokkal és a dolgok internetével támogatják a projektet, melynek eredményeit a tervek szerint 2023-ban mutatják be

A robotoknak energiára van szükségük, még a Holdon is. Az elektromos áramot általában fedélzeti napelemekből nyerik, ám a kisebb méretű robotoknak kiegészítő áramforrásra is szükségük van. Ehhez két új technológiát – a vezeték nélküli töltést és az intelligens önálló navigációt – kombinálják a kutatók. A kisméretű robotokat úgy szerelik fel és tanítják be, hogy kiszámíthatatlan körülmények között is eljussanak a vezeték nélküli dokkolóállomásukhoz. Mindezt olyan környezetben, ahol a GPS technológia nem alkalmazható.
A Nemzeti Repülési és Űrhajózási Hivatal (NASA) nemrég jelentet-te be az „Ultragyors töltés különleges igényű űrkutatással kapcsolatos alkalmazásokra” elnevezésű projektjét, melyben a Holdon üzemelő, kisméretű robotok intelligens navigációjának és vezeték nélküli töltésének technológiái fejlesztésén dolgoznak.
A kutatás vezetője az űrrobotikára szakosodott Astrobotic, a projekthez a Bosch, a Washingtoni Egyetem, a WiBotic és a NASA Glenn Kutatóközpontja is csatlakozott. A Bosch és az Astrobotic – a partnercégekkel együtt – már közel két éve dolgozik a projekten, annak kulcsfontosságú technológiáját is közösen fejlesztették. A projektet a NASA a Tipping Point programján keresztül 5,8 millió dollárral támogatta. A kutatás célja olyan, a Holdon alkalmazható és a mágneses rezonancia elvén alapuló vezeték nélküli töltési rendszer kifejlesztése, amely a robotoknak a vezeték nélküli töltőállomásig tartó pontos, önálló navigációját is magában foglalja.


A mesterséges intelligencia és a
hálózatba kapcsolás a robotok irányítását is segíti

A Bosch a mesterségesintelligencia-alapú intelligens adatelemzés és a vezeték nélküli hálózati megoldások szakterületeken szerzett tapasztalataival segíti a projektet.
A vállalat Pittsburghben és a kaliforniai Sunnyvaleben dolgozó kutatói az intelligens adatfeldolgozási képességeket használják a projektben, hiszen ezek biztosítják a robotok önálló navigációját a Hold felszínén. A projekt jól mutatja a Bosch szakértelmét az AIoT területén, amely ötvözi a mesterséges intelligenciát és a dolgok internetét.

„Robotot navigálni a Holdon azért nagyon más, mint otthon a robotporszívót vagy az önvezető autót irányítani az úton” – mondta Dr. Samarjit Das, a pittsburghi Bosch Research Intelligens Dolgok Interneten terület vezetője. „A Holdon nem állnak rendelkezésre rádióalapú földi helymeghatározó megoldások, továbbá a Hold kiszámíthatatlan terepviszonyai és a holdpormegnehezíti a vizuális jelzések segítségével végzett pontos navigációt. Ezért a robot multiszenzoros adatainak intelligens fúziójára és érzékelésére lesz szükségünk, hogy megfelelhessünk ennek a kihívásnak a zord holdfelszíni környezetben.”
A Bosch olyan multiszenzoros kombinált technológiákat fejleszt, amelyek videotechnikával, inerciális mérőegységekkel, valamint rádiófrekvenciás mozgás és rezgésérzékelőkkel is segítik a kis-méretű robotok mozgását, pontos navigációját. Az első specifikus navigációs művelet a dokkolóállomásához vezeti a robotot, hogy az vezeték nélkül feltölthesse magát.

Modulrendszerű és igény szerint méretezhető holdjáró
A projektben résztvevő robot az Astrobotic CubeRover modellje, amelyet ultrakönnyű, újratölthető holdjáróként a NASA Kennedy Űrközponttal együttműködésben fejlesztettek ki. Az eszköz ak-kora, mint egy cipősdoboz, és körülbelül két kilogramm súlyú. Egyedül is képes rakományt szállítani, de további CubeRoverekkel is össze tud kapcsolódni, hogy nagyobb holdjárók és leszállóegységek számára felderítést végezzen.
A Bosch és az Astrobotic korábban a SoundSee modul fejlesztésén dolgozott együtt, amely mesterséges intelligenciát használ az audio adatok elemzéséhez és jelenleg a Nemzetközi Űrállomás fedélzetén működik.

Vezeték nélkül – új áramforrás a holdrobotok számára
A CubeRover holdjárók elektromos áramot igényelnek. A vezeték nélküli töltés technológiáját a seattle-i WiBotic cég fejlesztette ki, amely vezeték nélküli töltési és energiaoptimalizálási megoldásokra szakosodott elsősorban légi, mobil és tengeri robotok számára.
A WiBotic a Washington Egyetem támogatásával folytat kutatásokat és az érzékelőrendszerek laboratóriumát vezető Dr. Joshua Smith irányításával már évek óta tanulmányozzák a vezeték nélküli töltési megoldásokat. Dr. Smith évek óta szorosan dolgozik együtt a Szilícium-völgybeli Bosch Research szakembereivel.
A közös munkacsoport könnyű és rendkívül gyors, bázisállomásból és vevőegységből álló vezeték nélküli töltési megoldást fej-leszt, amely lehetővé teszi a különleges igényű űrkutatással kapcsolatos kutatásokat.

Rendszertesztelés – a világűr szimulációjával
Az együttműködés eredményeit a clevelandi NASA Glenn Kutatóközpontban nikával rendelkező CubeRover holdjárót a világ legnagyobb – a GRC Space Power Facility intézetében működő – termikus vákuumkamrájában vizsgálják. A tesztek bemutatják, hogy kisméretű robotika a rendszer segítségével hogyan élheti túl az éjszakát a Holdon.

 

www.bosch.hu

0 válaszok

Hagyjon egy választ

Want to join the discussion?
Feel free to contribute!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük