8 régió 24 diákja osztozhatott a több mint 2 millió forinton Vácon, a Piarista Kilátó Központban az első hazai fejlesztésű logisztikai társasjáték, a PROFI-T-ABILITY köré rendezett Országos Bajnokság döntőjén 2022. november 18-án.

A Nagyvállalatok Logisztikai Vezetőinek Klubja (NLV Klub) által megalkotott PROFI-T-ABILITY logisztikai társasjáték, illetve az e köré rendezett 8 régiós bajnokság és az országos döntő célja, hogy élményalapú kapcsolatot teremtsen a középiskolás diákok, a nagyvállalatok és az oktatási intézmények között, így segítve a diákok pályaorientációját.

A versenyt útjára indító NLV Klubnak több mint 150 tagja van, akik között gyártó, termelő cégek és multinacionális nagyvállalatok logisztikai, raktározási és ellátási láncok vezetői szerepelnek. 2021-ben, a COVID-járvány idején kezdték el a PROFI-T-ABILITY néven ismertté vált logisztikai témájú társasjáték fejlesztését, mely idén őszre nyerte el végleges formáját. Ezt követően nyolc régió nagyvárosában – Debrecen, Pécs, Győr, Székesfehérvár, Kecskemét, Miskolc, Budapest és Vác – a Szakképzési Centrumok bevonásával kezdtek neki a versenyek megszervezésének. A régiós versenyeken összesen 192 diák mérette meg magát, minden régió három legjobbja kvalifikálhatta magát az országos bajnokság döntőjére. Mind a 24 versenyző egy szponzor színeiben vett részt a döntőn. A rendezvényen olyan nagyvállalatok vettek részt szponzorként, mint a Magyar Posta Zrt, Unilever Hungary Kft, Chep Magyarország Kft, SEWS Komponens és Elektronika Európa Kft., Orbico Hungary Kft, Ghibli Kft, Leax Hungary Kft, Timocom GmbH, Gyermelyi Kft, de sorolhatnám a többieket… – nyilatkozta Szász Levente, az NLV Klub főtitkára.

A játék alapvetően a pénzügyi, stratégiai és logikai készségeket fejleszti és a valós életen alapulva bemutatja a logisztika egy szeletét. A játék során 3D nyomtatott kamionokkal kell árut szállítani a raktárak között, azonban az áruk értéke folyamatosan változhat, akárcsak valós piaci körülmények között. A cél, hogy a játékos úgy alakítsa stratégiáját, hogy helyzetbe tudja hozni magát a versenytársaival szemben, és minél több profitra tegyen szert.

A nagy érdeklődéssel kísért verseny eredményhirdetésekor elismeréssel nyilatkozott Dr. Sölch Gellért, a Belügyminisztérium stratégiai ügyekért felelős helyettes államtitkára, aki szerint a fiatalok számára a pályaválasztás talán az egyik legfontosabb döntés, mely meghatározza életüket, majd gratulált a nagy sikerű rendezvény megszervezéséhez és lebonyolításához.

Ezután Kovács Áron, az esemény műsorvezetője színpadra szólította a játékmestereket, a 24 döntőbe jutott versenyző felkészítő tanárait, majd a szponzorok átadták a díjakat a kimagasló teljesítményű diákoknak. Végül Dr. Sölch Gellért, Szabó Zoltán – az NLV Klub elnöke – és Katona Miklós – a Piarista Kilátó Központ igazgatója – adták át a versenyzőknek a szponzorok által finanszírozott ajándékokat, okleveleket, érmeket, vásárlási utalványokat, egyéb ajándékokat és a legjobbaknak és iskoláiknak a pénzjutalmakat. 

A bajnokság győztese Réti Dániel lett a Budapesti Gazdasági Szakképzési Centrum Belvárosi Technikumból, aki ezzel 125 ezer forintos fődíjat szerzett magának és iskolájának. Második helyet szerezte Balázs Bálint a Budapesti Gazdasági Szakképzési Centrum Szász Ferenc Kereskedelmi Technikumából, harmadik helyen pedig Bakonyi Márk végzett a Székesfehérvári Szakképzési Centrum Vajda János Technikumából. Ők, és iskoláik 100 ezer és 75 ezer forint pénzjutalomban részesülhettek.

Az ünnepélyes díjátadót fogadás követett a díszteremben, ahol a 200 résztvevő közösen ünnepelhette az I. PROFI-T-ABILITY Országos Bajnokság sikerességét, és tervezhettek a jövőre nézve, hiszen Szász Levente, az NLV Klub főtitkára elmondása alapján olyan nagy volt az érdeklődés és a túljelentkezés mind a diákok, iskolák és támogató nagyvállalatok részéről is, hogy mindenképpen tervezik a folytatását az országos bajnokság sorozatnak.